Élet-Stílus

Raúl túlszárnyalta Di Stefanót

admin
admin

2010. 04. 25. 13:55

Újabb csúcsot döntött a Zaragoza elleni szombati találatával Raúl: megelőzve Alfredo Di Stefanót, immár harmadik a spanyol pontvadászat góllövőinek örökrangsorában.

A találkozó, egyben a rekordot érő találat érdekessége, hogy
annak megszületéséből alaposan kivette részét Fortuna. Raúl az első játékrész
15. percében úgy jutott játéklehetőséghez, hogy Rafael van der Vaartot sérülés
miatt le kellett cserélni, majd a második félidő elején ő maga is cserét kért,
miután megsérült a bokája. Míg azonban a kispadon döntés született pótlásáról,
jött az ominózus 50. perc, és a 228-ik spanyol bajnoki találat.

„Megsérült a bokám, ezért valóban cserét kértem a megelőző
pillanatokban, de szerencsém volt, és megszereztem a találatot. A csapat nagyon
szenvedett, de annál lényegesebb, hogy győztünk. A három pont megszerzése nem
volt könnyű, de megint bebizonyítottunk, hogy versenyképesek vagyunk” –
nyilatkozta a mérkőzést követően. Még egy érdekes adalék a találathoz,
hogy abban a La
Romaredában
született, ahol 16 évvel ezelőtt Raúl
bemutatkozhatott a királyi gárda színeiben.

Ami pedig az örökrangsort illeti: vezeti Telmo Zarra 252
találattal, második Hugo Sanchez 234-gyel, harmadik mostantól Raúl, 228 góllal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.