Élet-Stílus

Hengerelt a Juventus

Zsinórban harmadik hazai győzelmét aratta a Juventus, így - megelőzve a hazai pályán ikszelő Napolit -, feljött a tabella hatodik helyére.

Az utóbbi időben hullámzó teljesítményt nyújtó zebrák – legutóbbi négy bajnokijukból kettőt megnyertek és ugyanannyit elvesztettek – a Komannal felálló Barit fogadták, és egy kiegyenlített első félidőt követően háromgólos győzelmet arattak.

A találatok sorát a szünetben beküldött Iaquinta nyitotta, majd Del Piero értékesítette a Diegóval szembeni szabálytalanságért megítélt büntetőt. A hajrában újra Iaquinta villant, beállítva a 3-0-s végeredményt. A vendégeknél kezdő Koman 62. percet játszott, míg Gosztonyi a 71. percben, Alvarez helyén kapott lehetőséget.

A kiesés ellen menekülő csapatok közül értékes pontokat szerzett a Lazio és a Bologna. Előbbi Genovában tudott nyerni, utóbbi házigazdaként a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Parmát győzte le. A Genova így egyre távolabb kerül az európai porondot jelentő hetedik helytől, akárcsak a hazai pályán vereséget szenvedő Fiorentina. Az idén még a BL-ben vitézkedő lilák ezúttal a Chievótól szenvedtek vereséget, ráadásul hazai környezetben, a Stadio Artemio Franchiban.

Serie A, 35. forduló:

Bologna-Parma 2-1 (1-1)
Gól: Di Vaio (39., 50.), illetve Biabiany (24.)
Kiállítva: Zaccardo (29., Parma)

Fiorentina-Chievo 0-2 (0-0)
Gól: Pellissier (54.), Sardo (74.)

Genoa-Lazio 1-2 (1-2)
Gól: Palacio (8.), illetve Dias (25.), Floccari (33.)
Bocchetti (69, Genoa)

Juventus-Bari 3-0 (0-0)
Gól: Iaquinta (53., 87.), Del Piero (69., 11-esből)

Livorno-Catania 3-1 (0-0)
Gól: Lucarelli (50., 11-esből), Bellucci (60.), Bergvold (66.), illetve López (87.)
Capuano (50., Catania)

Napoli-Cagliari 0-0
Kiállítva: Cossu (79., Cagliari)

Udinese-Siena 4-1 (2-1)
Gól: Pepe (18., 42.), Sánchez (61.), Di Natale (81., 11-esből), illetve Calaiò (40.)

Később:
AS Roma-Sampdoria 20:45

Szombaton:
Internazionale-Atalanta 3-1 (2-1)
Gól: Milito (24.), Mariga (35.), Chivu (78.), illetve Tiribocchi (5.)

Palermo-AC Milan 3-1 (2-0)
Gól: Bovo (9.), Hernandez (18.), Miccoli (69.), illetve Seedorf (55.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik