A Mönchengladbach vendégeként pályára lépő bajorok gól nélküli első
félidőt követően Reus találata miatt a 60. percben hátrányba kerültek, de a hat
perccel később pályára küldött Klose révén egyenlíteni tudtak, így legalább egy
pontot, és az elsőséget sikerült megmenteniük.
A bajnoki címért még versenyben levő Schalke biztató
előjelekkel várta a fordulót, hiszen a sereghajtó Hertha otthonába látogatott.
A Dárdai nélkül felálló – a magyar középpályás végül a 77. percben, Lustenberger
cseréjeként lehetőséghez jutott – fővárosiak sokáig jól tartották magukat, végül
egy kései góllal mégis győzni tudtak a királykékek. A Hertha gyakorlatilag búcsúzott
az élvonaltól, hiszen nehezen elképzelhető, hogy úgy szerez 6 pontot az utolsó
két fordulóban, hogy riválisainak egyet sem sikerül.
A Hajnal Tamást szünettől soraiban tudó Dortmund házon kívül
diadalmaskodott, így továbbra is versenyben van a BL-selejtezőt érő harmadik
helyért. A vesztes Nürnberg nehéz helyzetben várja bajnoki hajrát, hiszen csak jobb
gólkülönbségüknek köszönhetően tanyázik bennmaradást jelentő helyen.
A középmezőnyben tanyázó Mainz és Frankfurt gólgazdag mérkőzésen
osztozott meg a pontokon. A hazaiaknál kezdőként kapott lehetőséget Szalai,
akit az edzője a 79. percben cserélt le.
Borussia Mönchengladbach-Bayern München 1-1 (0-0)
Gól: Reus (60.), illetve Klose (73.)
1. FC Nürnberg-Borussia Dortmund 2-3 (1-1)
Gól: Frantz (30.), Eigler (84.), illetve Barrios (27., 63., 78.)
Hertha BSC-Schalke 0-1 (0-0)
Gól: Westermann (87.)
Bayer Leverkusen-Hannover 3-0 (1-0)
Gól: Kiessling (26., 88., a másodikat 11-esből), Kaplan
(64.)
Mainz-Eintracht Frankfurt 3-3 (1-2)
Gól: Bancé (46., 86.), Simak (56.), illetve Meier (13., 20.), Korkmaz (62.)
Werder Bremen-1. FC Köln
1-0 (0-0)Gól: Frings (91., 11-esből)
Kiállítva: Geromel (90., Köln)
Pénteken játszották:
Bochum-Stuttgart 0-2 (0-2)
Gól: Cacau (14.), Marica (18.)
Vasárnapi mérkőzések:
Hoffenheim-Hamburg
Freiburg-Wolfsburg