A világbajnoki második dzsúdós negyedik mérkőzésén, a döntőben az Európa-bajnok szlovén Rasa Srakával nézett farkasszemet, aki 2-1-re vezetett kettejük eddigi három párharca után. A negyedik összecsapáson 2:20 perc elteltével a magyar ippont érően dobta el riválisát, ám ezt a bírók még nem adták meg, tíz másodperccel később viszont már egyértelmű volt Mészáros válldobása, amellyel véget vetett a küzdelemnek
A Honvéd 22 éves versenyzője a magyar cselgáncssport 12. Eb-címét szerezte meg.
A magyar csapat egy arany, két ezüst – és két bronzérmet szerzett két nap során a bécsi kontinensviadalon: pénteken Mészáros mellett a 73 kilogrammosok között szereplő Ungvári Attila állhatott fel a dobogóra, annak a harmadik fokára. Viszont Ifjabb Nagysolymosi Sándor (81 kg) és Szabó Franciska (63 kg) helyezetlenül zárt.