Élet-Stílus

Nem lankad a Real – videó

admin
admin

2010. 04. 19. 07:24

A Valencia hiába igyekezett a második félidőben, a vasárnap esti mérkőzés a Real Madridról szólt. A Real könnyed győzelemmel eredt a Primera División élén álló Barcelona után.

Madridban a Real úgy léphetett pályára, hogy amennyiben győz, egy pontra megközelíti, és nyomás alatt tarthatja a listavezető Barcelonát. Az első félidő a hazai elképzelések szerint alakult, rendre a vendéglátóknál volt a labda, így sorjáztak a helyzetek César kapuja előtt.

Előbb Van der Vaart veszélyesen csapódó beadásánál avatkozott közbe a valenciai kapus, majd a holland percekkel később Marcelo átadása után lőtt fölé, míg az első negyedóra végén Ronaldo helyzetfelismerését követően Guti emelt mellé. A 26. percben megszerezte a vezetést a fővárosi együttes. A baloldalon Guti szerzett labdát, a tizenhatos bal sarkánál beinduló Higuaínhez passzolt – az argentin egy csel után a kapuba helyezett.

A gól megfogta a vendégeket, miközben Silváék a játékukat keresgélték, Higuaín közel került a második találathoz, ám Guti újabb remek passzával meglóduló dél-amerikai elől Bruno tisztázott – épp Van der Vaarthoz, a holland lövését Cesar viszont bravúrral hárította. A Valencia csak a félidő hajrájában tudott válaszolni, Casillas tornázott fölé egy Silva-lövést.

A második félidő elején a Real ott folytatta, ahol az elsőben abbahagyta: Ronaldo növelhette volna a különbséget. A Valencia ugyanakkor szép lassan magához tért, s az 52. percben egy Joaquin-Silva-Villa összjáték nyomán utóbbi emelt a léc fölé, majd nem sokkal később Joaquin ment el a szélen, beadásáról azonban lekésett a vendégek középcsatára.

Az utolsó negyedórára ismét a Real ragadta magához a kezdeményezést, a hazai támadások sorozatát Ronaldo lövése „harangozta be”, majd Arbeola kalandozott előre. A másik oldalon Silva felső sarokba tartó lövésénél Casillas remekelt.

Real Madrid-Valencia – összefoglaló:

A 78. percben eldőlt a pontok sorsa: Marcelo tört előre, a tizenhatoson belül várakozó Ronaldóhoz ívelt, s a portugál megszerezte a hazaiak második találatát. A folytatásban a Valencia erejéből inkább csak helyzetecskékre futotta, maradt a 2-0, s ezzel a madridiak egy pontra megközelítették a címvédőt.

primera división, 33. forduló

Real Madrid-Valencia 2-0 (1-0)
Santiago Bernabeu, 70 ezer néző. Vezette: Teixeira Vitienes
Gól: Higuain (25.) és Ronaldo (78.)
Real: Iker Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Raúl Albiol, Marcelo – Gago (Lass Diarra, 69.), Xabi Alonso, Guti – Van der Vaart (Granero, 78.), Cristiano Ronaldo – Higuaín (Benzemá, 82.).
Valencia: César – Bruno, Maduro, Alexis, Jordi Alba – Albelda (Baraja, 71.), Ever Banega, Pablo Hernández (Joaquín, 46.), Silva – Mata (Vicente, 60.), Villa.

Bilbao-Zaragoza 0-0

Az élcsoport:
1. Barcelona 84 pont, 2. Real Madrid 83, 3. Valencia 59, 4. Sevilla 54, 5. Mallorca 52, 6. Villarreal 49 (48-45), 7. Bilbao 49 (45-44), 8. Getafe 47

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.