Élet-Stílus

A Chelsea és Ancelotti nem pánikol

Bár a hétvégén egy pontra olvadt a Chelsea előnye az üldöző Manchester Uniteddel szemben, a londoni együttes olasz szakvezetője nem aggódik.

Egyértelműen a Manchester United volt a hétvége győzte az angol bajnokságban, hiszen egy pontra megközelítette az éllovas Chelsea-t, miután egy 93. percben szerzett góllal nyert a városi derbin, míg a londoni klub – a 67. perctől emberhátrányban futballozva – 2-1-re kikapott a Tottenham otthonában. Ráadásul a harmadik helyen álló Arsenal is kénytelen volt lenyelni szombaton a vereség keserű piruláját a Wigan vendégeként, így Sir Alex Ferguson címvédő tanítványainak már nem igen kell hátrafelé sandítaniuk.

A Chelsea-nek viszont egyre inkább, mivel a MU ott liheg a nyakán, ennek ellenére Carlo Ancelotti, a londoni kékek menedzsere állítja: nincs pánikhangulat a csapat öltözőjében.

„Nem szabad és egyébként sincs is miért kétségbe esnünk, minekután tökéletesen tudjuk, mit kell tennünk a hátralévő három fordulóban” – nyilatkozta a nyáron az AC Milantól érkezett szakvezető, aki az FA-kupa döntőjében is érdekelt a Chelsea-vel.


Tottenham-Chelsea 2-1

„Azt hiszem, sok csapat szívesen lenne a helyünkben, miután három mérkőzéssel a bajnokság zárása előtt vezetjük a bajnokságot, és az egy pontos előny egyáltalán nem rossz ebben az időszakban. Nagyon jó esélyünk van az aranyéremre” – tette hozzá az olasz szakvezető, akinek a csapata legközelebb Stoke-ot fogadja, majd Liverpoolban vendégszerepel, végül a Wigan elleni hazai meccsel zárja a szezont. A Manchester United eközben sorrendben a Tottenhammel, a Sunderlanddel és a Stokkel találkozik.

„Miközben kétszer otthon játszunk, lesz egy nehéz mérkőzésünk idegenben. A helyzetünk kedvező, de ha biztosra akarunk menni, akkor mind a három találkozónkat meg kellene nyernünk” – jegyezte meg a Reallal is hírbe hozott Ancelotti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik