Élet-Stílus

Furcsa baleset a szabadedzésen – videó

admin
admin

2010. 04. 16. 11:15

A McLaren-Mercedes pilótái voltak a leggyorsabbak a Forma-1-es Kínai Nagydíj első napján, amelyen egy megdöbbentő baleset is történt.

Egyelőre a McLarenek uralkodnak Kínában: mind a két szabadedzésen a wokingi pilóták voltak a leggyorsabbak, délelőtt Jenson Button, délután pedig Lewis Hamilton.

A Mercedes kibérelte magának a második (Nico Rosberg) és negyedik helyet (Michael Schumacher), a Red Bull pilótája, legutóbbi, malajziai futamon győztes Sebastian Vettel pedig mindkétszer a Merecedes-erőforrást használó versenyzők mögött végzett.

Eltűnt az első két kerék a Toro Rossóról (MTI/EPA)

Eltűnt az első két kerék a Toro Rossóról (MTI/EPA)

Fernando Alonso, a Ferrari spanyol sofőrje délelőtt motorhiba miatt nem tudott mért kört futni – megállt a pályán, kifogója égett-, de a második menet során sem remekelt, 10. lett, de eggyel megelőzte csapattársát, a délelőtt 10. Felipe Massát. A második edzésen amúgy jelentősen javultak az eredmények, tízen is megdöntötték Button győztes idejét.

Délelőtt Sebastien Buemi megdöbbentő balesetet szenvedett, és alaposan összetörte az autóját, emiatt nem is hajtott a pályára délután. A Toro Rosso svájci pilótája azonban szerencsésen, ép bőrrel megúszta, hogy tehetetlenül a védőkorlátnak csapódott, miután fékezés közben egyszer csak leszakadt az első két kereke. Állítólag a lengéscsillapító és a kerékagy közé újonnan beszerelt elem hibája okozta az első látásra ijesztő balesetet.



1. szabadedzés:
1. Jenson Button (brit, McLaren) 1:36.677 – 15 kör
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) +0.071 – 17
3. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +0.098 – 19
4. Michael Schumacher (német, Mercedes) +0.832 – 14
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +0.924 – 20
6. Robert Kubica (lengyel, Renault) +1.039 – 17
7. Vitalij Petrov (orosz, Renault) +1.068 -25
8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +1.303 – 17
9. Adrian Sutil (német, Force India) +1.331 – 13
10. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +1.421 – 19
11. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) +1.484 – 19
12. Kamui Kobajasi (japán, BMW Sauber) +1.698 – 21
13. Pedro de la Rosa (spanyol, BMW Sauber) +1.744 – 19
14. Nico Hülkenberg (német, Williams) +1.892 – 20
15. Paul di Resta (Force India) +1.941 – 26
16. Rubens Barrichello (brazil, Williams) +2.001 – 17
17. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) +3.262 – 5
18. Jarno Trulli (olasz, Lotus) +4.854 – 22
19. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) +5.102 – 23
20. Timo Glock (német, Virgin) +5.153 – 20
21. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) +5.504 – 27
22. Bruno Senna (brazil, Hispania) +7.198 – 23
23. Karun Chandhok (indiai, Hispania) +7.272 – 20
24. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) – idő nélkül

2. szabadedzés:
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 1:35.217 – 26 kör
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) +0.248 22
3. Jenson Button (brit, McLaren) +0.376 – 26
4. Michael Schumacher (német, Mercedes) +0.385 – 28
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +0.574 – 30
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +0.778 – 29
7. Adrian Sutil (német, Force India) +1.037 – 31
8. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) +1.160 – 43
9. Robert Kubica (lengyel, Renault) +1.172 – 29
10. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +1.387 – 33
11. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +1.727 – 36
12. Vitalij Petrov (orosz, Renault) +1.769 – 27
13. Pedro de la Rosa (spanyol, BMW) +2.204 – 32
14. Kobajasi Kamui (japán, BMW) +2.214 – 33
15. Rubens Barrichello (brazil, Williams) +2.440 – 30
16. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) +2.587 – 31
17. Nico Hülkenberg (német, Williams) +2.650 – 29
18. Jarno Trulli (olasz, Lotus) +4.407 – 35
19. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) +4.730 – 30
20. Timo Glock (német, Virgin) +5.016 – 27
21. Karun Chandhok (indiai, Hispania) +5.791 – 32
22. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) +5.890 – 28
23. Bruno Senna (brazil, Hispania) +6.128 32
24. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) – idő nélkül

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.