Élet-Stílus

Növelte előnyét a Chelsea – videó

Az angol listavezető kötelező győzelmének köszönhetően négy fordulóval a vége előtt négypontosra hizlalta előnyét a címvédő Manchester Uniteddel szemben.

Az éllovas Chelsea hazai pályán legyőzte a Boltont a Premier League 34. fordulójának keddi mérkőzésén.

Az 1-0-s győzelem nyomán Carlo Ancelotti együttese immár négy ponttal vezet a Manchester United előtt, míg az Arsenal lemaradása hat pont – viszont a londoniak egy találkozóval kevesebbet játszottak.

A Bolton elleni találkozó egyoldalú küzdelmet eredményezett, a több kulcsjátékosát – az utóbbi időben rendre lehetőséget kapó Malouda, Joe Cole, Deco trió a kispadon kezdett – is pihentető londoni együttes könnyedén nyert. Bár a Bolton ellentámadásai olykor okoztak veszélyt, az első félidő a Chelsea elképzelései szerint alakult.

A szünet előtt Zsirkov Drogbának szánt beadásából Anelka fejelt a kapuba. Térfélcsere után is a fővárosiak játszottak veszélyesebben – a vendégek első komolyabb elképzelést tükröző próbálkozását Muamba rontotta el: a 73. percben. A hajrában Zsirkov beadására Joe Cole érkezett a legjobb ütemben, de ami sikerült a bajnok ellen, nem jött be a Wanderers ellen – a középpályás talpa alatt elillant a labda.

Chelsea-Bolton – összefoglaló:

Az 1-0 nyomán a Chelsea kényelmes helyzetben van, igaz, a következő forduló nehezebbnek ígérkezik (a három bajnokesélyes sorsolása a keretes írásban).

premier league, 34. forduló

Chelsea-Bolton 1-0 (1-0)
Stamford Bridge, 40 539 néző. Vezette: Lee Probert
Gól: Anelka (43.)
Chelsea: Cech – Paulo Ferreira, Alex, Terry, Zsirkov – Ballack, Mikel, Lampard – Kalou (J. Cole, 77.), Drogba, Anelka (Malouda, 67.)
Bolton: Jääskeläinen – Ricketts, G. Cahill, Knight, Robinson – Li Csun-jong (Klasnic, 83.), Muamba, Steinsson, Matt. Taylor – Wilshere (Elmander, 82.) – K. Davies

Az élcsoport:
1. Chelsea 77 pont, 2. Manchester United 73, 3. Arsenal 71 (33 mérkőzés), 4. Manchester City 62 (33), 5. Tottenham 58 (32), 6. Liverpool 56, 7. Aston Villa 54 (32), 8. Everton 50 (33)

A bajnokesélyesek programja
34. forduló
Április 14.: Tottenham-Arsenal
35. forduló
Április 17.: Manchester City-Manchester United
Április 17.: Tottenham-Chelsea
Április 18.: Wigan-Arsenal
36. forduló
Április 24.: Manchester United-Tottenham
Április 24.: Arsenal-Manchester City
Április 25.: Chelsea-Stoke City
37. forduló
Május 2.: Liverpool-Chelsea
Május 2.: Sunderland-Manchester United
Május 3.: Blackburn-Arsenal
38. forduló
Május 9.: Arsenal-Fulham
Május 2.: Chelsea-Wigan
Május 3.: Manchester United-Stoke City

Ajánlott videó

Olvasói sztorik