Élet-Stílus

Sopron-Pécs döntő lesz

A legutóbb bronzérmes Pécs hazai pályán legyőzte a tavaly döntős Szegedet kedden a női kosárlabda NB I két sikerig tartó elődöntőjének utolsó mérkőzésén, ezzel 2-1-es összesítéssel bejutott a fináléba, ahol a címvédő Sopron lesz az ellenfele.

A múlt szerdai nyitányt a Pécs nyerte hazai pályán 64-60-ra, majd vasárnap az – idén ugyancsak euroligás – Tisza-partiak 76-69-cel egyenlítettek.

A harmadik, utolsó felvonásban eleinte folytatódott a szegedi fölény, miután a Zserzserunova vezette vendégek 11-8-ról 13-19-re megléptek. A folyatásban aztán főként Vajdának és Iványinak köszönhetően megrázta magát a baranyai alakulat, így a félidőben már 37-30 volt az állás.

Térfélcsere után gyakorlatilag eldőlt a meccs és a továbbjutás, mivel a Szeviép mindössze 10 pontot hozott össze a harmadik negyedben, miközben 17-et kapott.

Az utolsó szakasznak 54-40-ről vágtak neki a csapatok, és bár a Szeged hét pontra felzárkózott, a pécsi Raksányi fontos kosarakat szerzett, így a Füzy-együttes végül 2-1-es összesítéssel visszavágott riválisának a tavalyi elődöntőben elszenvedett vereségért. A hazaiak sérült amerikai légiósa, Ohlde csak 4 pontig jutott.

A Pécs ellenfele a címvédő Sopron lesz a három sikerig tartó fináléban.

női nb i, elődöntő, 3. mérkőzés

MiZo Pécs – Szeviép-Szeged 73-65
(17-19, 20-11, 17-10, 19-25)
Legjobb dobók: Iványi 20, Raksányi 13, Vajda 12, illetve Ciglar 24, Zserzserunova 12, Fürész 11
A párharc végeredménye: 2-1 a Pécs javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik