Élet-Stílus

Premier League: a tíz legrosszabb igazolás

A Goal.com interentes szaklap összeállításából kiderül, ki volt az a tíz labdarúgó, akit hiba volt leigazolnia a Premier League-csapatainak.

A nagyok közül a Manchester United Gabriel Obertan, a Liverpool Szotiriosz Kirjakosz és Alberto Aquilani leigazolásával fogott mellé a Goal.com szerint. Mi több: az internetes szaklap a 11-szeres olasz válogatott Aquilanit tette az első helyre azon játékosok tízes rangsorában, akiket hiba, stílszerűen öngól volt megszerezni a 2009/2010-es szezonra.

Alberto Aquilani - a legrosszabb (MTI/EPA)

Alberto Aquilani – a legrosszabb (MTI/EPA)

Az indoklás szerint a Real Madridhoz távozott Xabi Alonso helyére 20 millió euróért szerződtetett talján bokasérülése miatt sokáig nem állhatott a Liverpool rendelkezésére, de amikor végre-valahára bemutatkozhatott új csapatában, akkor sem váltotta meg a világot. Eddig mindössze 21 mérkőzésen szerepelt, és csak nyolcszor volt kezdő.

Roque Santa Cruz sem lehet büszke a második helyére, amit azzal „érdemelt ki”, hogy 19 mérkőzésen csak négy gólt lőtt a Manchester Cityben, amely 21,2 millió eurót fizetett érte a nyáron, de ő meg sem tudta közelíteni a Blackburnben nyújtott teljesítményét. A Roversben valóban ment neki a játék: 69 meccsen 29-szer talált az ellenfelek kapujába.
A listán a West Ham United egyiptomi légiósa, Mido áll a harmadik helyen. Számára aligha számít, hogy ezen a szinten nagyon keveset, heti ezer fontot keres, mivel dúsgazdagok a szülei, de a Goal.com szerint még ezt a pénzt sem éri meg: rettenetesen futballozik, eddig még egyetlen gólt sem szerzett, még csak tizenegyesből sem tudott betalálni…

A tízes névsorban Patrick Vieira a legnagyobb név, a világbajnok és Eb-győztes francia középpályás, az Arsenal korábbi klasszisa a negyedik helyen pironkodik a büszkeségre okot aligha adó listán, mivel „lomhának és közönyösnek tűnik” a Manchester Cityben.

A tíz legrosszabb igazolás:
1. Alberto Aquilani (olasz, Liverpool)
2. Roque Santa Cruz (paraguayi, Manchester City)
3. Mido (egyiptomi, West Ham United)
4. Patrick Vieira (francia, Manchester City)
5. Jason Scotland (trinidadi, Wigan Athletic)
6. Szotiriosz Kirjakosz (görög, Liverpool)
7. Kamel Gilas (algériai, Hull City)
8. Nikola Kalinic (horvát, Blackburn)
9. Stewart Downing (angol, Aston Villa)
10. Gabriel Obertan (francia, Manchester United)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik