Élet-Stílus

Amauri olasz válogatott lehet

Amauri, a Juventus támadója megkapta az olasz állampolgárságot, így elvben pályára léphet a világbajnoki címvédő olasz labdarúgó-válogatottban.

„Nagyon örülök, hogy vége ért az egyéves hercehurca. Nagyon vártam már a mai napot, de nem rajtam múlik a sorsom” – nyilatkozta a Sky Sport Italiának a brazil születésű támadó, aki szívesen pályára lépne az olasz válogatottban. Csakhogy Olaszországból származó hírek szerint Marcello Lippi, a címvédő szövetségi kapitánya nem favorizálja, ugyanakkor a közelmúltban úgy nyilatkozott, azért még gondolkodik a szerepeltetésén.

Amauri – aki rövid svájci kiruccanást leszámítva 10 éve él és futballozik Olaszországban – 2009 elején meghívót kapott Dungától a brazil keretbe, de Giovanni Cobolli Gigli, a Juventus elnöke nem engedte haza a játékosát, mondván, a meghívó későn érkezett, s a támadónak a klubcsapatában akad tennivalója. Amauri később kijelentette, ahogy arról már korábban is szó volt, kizárólag az olasz nemzeti csapatban kíván szerepelni.

Egyébként a jelenlegi formája mindezt nem indokolná – a szezonban eddig csak ötször volt eredményes a bajnokságban -, és meglehet, a Juventus sem marasztalja majd a szezon végén. Lapértesülések szerint korábbi klubja, Palermo viszonyt igény tartana rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik