Élet-Stílus

Vallomások Varga Zoliról: öntörvényű zseni volt – videó

admin
admin

2010. 04. 10. 10:56

A magyar labdarúgás egyik zseniális képességű, öntörvényű sztárját, Varga Zoltán gyászolja. Az alábbiakban a volt MLSZ-elnök és korábbi tanítványa mellett pályatársai emlékeznek a pénteken, focizás közben 65 évesen elhunyt olimpiai bajnok labdarúgóra.

„Pénteken, az esti órákban telefonált nekem egy közös barátunk, Harsányi János, aki szintén szívbeteg és ő mesélte, hogy a Zoli rosszul lett, leült, hátrabicsaklott a feje, és azok próbálták újraéleszteni, akik a pályán voltak, mert a mentők csak 23 perc múlva érkeztek ki. Mindenki megvárta azt is, amíg kiérkezik a halottaskocsi…” – nyilatkozta a szombat délelőtt honlapunknak a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik ferencvárosi sztárja, Bánki József, aki azon kevesek közé tartozott, akiket a zseniális képességű, de egyesek által öntörvényűnek vélt Varga Zoltán igazán közel engedett magához.
„A Zoli kirítt a környezetéből, mert őszintén elmondta a véleményét, soha nem alakoskodott és nem kerülte, néha kereste is a konfliktusokat. Nem volt benne megfelelési kényszer, de szeretetre, elismerésre vágyott és szenvedélyesen szerette a focit és a hazát. Talán sorsszerű az, ahogy meghalt, hiszen a futballpályán történt és előtte az unokáival is tudott találkozni…” – mondta a Fradi-szurkolók „Dodója”.

A beszélgetés második és harmadik része itt, illetve itt található.

„A Sport Televízióban voltam éppen, amikor érkezett a hír. Letaglózott, mélyen érintett a halála… Azt tudtam, tudtuk, hogy gondjai vanna a szívével, de arra nem gondoltunk, hogy ilyen nagy a baj… Amúgy nekem még volt szerencsém ellene játszani. Kivételes képességű, szenzációs futballista volt. Messihez tudnám hasonlítani, ahogy azt mások is teszik: technikailag tökéletesen képzett volt, jól látott a pályán, és gondolkodásban sokkal előrébb járt, mint az ellenfelei. Imádta a támadófutballt, edzőként is ez határozta meg a hozzáállását” – nyilatkozta Zombori Sándor korábbi válogatott labdarúgó, újságíró.

A posztjáról távozó MLSZ-elnök, Kisteleki István is pénteken este értesült a tragédiáról. „Folyamatos telefonkapcsolatban voltam, a barátaimmal azt kérdezgettük egymástól, te hallottad, hogy… ” Néhány másodperces csönd után Kisteleki elmondta: „Mindenkit megdöbbentett a hír. Csodálatos játékos volt, olyan egyéniség, aki miatt kimentünk a stadionba. Öntörvényű ember volt, de korrekt, csak pozitív emlékeim vannak róla.”

Lisztes Krisztián, a Ferencváros korábbi labdarúgója 1996 őszén együtt dolgozott Varga Zoltánnal, a tanítványa volt. „Fél évig voltam a játékosa. Az öreg fradisták egyszerűen imádták, mesélték, hogy szenzációs játékos volt, de magam is tapasztaltam ebből valamit, hiszen amikor beállt közénk, kitűnt, hogy mindent tud ebből a játékból. Jó volt látni, ahogy a labdához ért. Ugyanakkor zárkózott ember volt, a barátain kívül nehezen engedett másokat közel magához. Nagyon sajnálom, hogy ilyen tragikus körülmények között, viszonylag fiatalon, 65 évesen távozott közülünk” – nyilatkozta a jelenleg a Paksi FC alkalmazásában álló Lisztes, aki korábban több évet húzott le a Bundesligában.

Varga Zoltán

Született: 1945. január 1.; Vál, Magyarország
Elhunyt: 2010. április 9., Budapest
Poszt: csatár
Junior klub: Ferencváros (1959–63)
Profi klubok: Ferencváros (1961–68), Hertha (német, 1970–72), Aberdeen (skót, 1972–73), Ajax (holland, 1973–74), Dortmund (német, 1974–77), Gent (1977)
Válogatottság: 1964-68 (12 mérkőzés/2 gól)
Edzőként: Dortmund (1977–83), Ingolstadt (német, 1983), MSV München (német, 1991–93), Ferencváros (1996–97), Kispest (1997), Dunaferr (1998-99), Diósgyőr (2000), Győr (2001-2002), Győr, szakmai igazgató (2003-)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.