Élet-Stílus

Jót tett az edzőváltás az Újpestnek

Mészöly Géza, a lila-fehérek régi-új edzője győzelemmel mutatkozott be az Újpest kispadján: csapata hátrányból fordítva nyert a vendég Zalagerszeg ellen a Soproni Liga 22. fordulójában.

Az első félidőben mezőnyfölényben játszott az Újpest, helyzetei is voltak, de ezek kimaradtak, miközben a vendég Zalaegerszeg szinte a semmiből szerzett vezetést a 29. percben. Rudnevs lövése után Balajcza szögletre hárított, majd sarokrúgás után Kovács középen megcsúsztatta a labdát, amelyet hosszú oldalon érkező Pavicsevics közelről a kapu jobb oldalába vágott. A szerb csatárnak ez volt a kilencedik gólja a bajnokságban.
A szünet után nagy elánnal rohamozott az Újpest, és ennek már az 53. percben meg lett az eredménye, miután Barczi fejesét követően Vlaszák kapus csak a gólvonalon túlról tudta kipaskolni a labdát. A folytatásban is lendületben maradt az Újpest, és fordítania is sikerült: a 77. percben Vasziljevics labdaszerzése, majd beadása után a két csapat őszi mérkőzésén mesterhármast elérő Kabát öt méterről fejelt a hosszú alsó sarokba.

A ZTE a második félidőben is ritka vendég volt a hazaiak térfelén, igaz, még így is egyenlíthetett volna, csakhogy közvetlenül a lefújás előtt Todorovics közeli lövését Balajcza a gólvonalról hárította. A vasárnap kinevezett Mészöly Géza, a lila-fehérek régi-új edzője megérdemelt győzelemmel mutatkozott be a tavasszal botladozó Újpest kispadján. Második tavaszi sikerével az Újpest az ötödik helyre lépett előre a tabellán.

Soproni Liga 22. forduló:
Újpest FC-Zalaegerszeg 2-1 (0-1)
Gól: Barczi (53.), Kabát (77.), ill. Pavicsevics (29.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik