Élet-Stílus

Lloris emelte a lyoniak zászlaját – videó

A Bordeaux mindent megpróbált a Chaban-Delmas stadionban, ám csak búcsúgyőzelemre futotta erejéből. Laurent Blanc csapata ugyanakkor elégedett lehet, szép futballal lepte meg a Bajnokok Ligája mezőnyét. A Lyonnak negyedjére sikerült bejutni az elődöntőbe.

Az már a sorsolás pillanatában eldőlt, hogy lesz francia együttes a legjobb négy között, szerda estére pedig az is kiderült, hogy a BL-ben tizedik szezonját töltő Lyon vívhat meg a döntőért, mivel egy gólt megőrzött előnyéből a Girondins otthonában. A továbbjutás az első találkozón dőlt el, egy olyan mérkőzésen, amelyen a szerdai házigazda nem játszott alárendelt szerepet.

A Manchester United csapatával is kapcsolatba hozott – az angol bajnoknál játékosként is megfordult – Bordeaux-főnök, Laurent Blanc úgy vélte, Lyonban szórakozták el az elődöntőt.
„Ha a két mérkőzés alapján az apró negatívumokat idézem fel, elsősorban a védelemben vétett, tapasztalatlanságból eredő hibákat jegyezném meg” – ismerte el a Football365.fr-nek nyilatkozó Blanc. „Ha a deficitünk csupán egygólos lett volna, nagyobb lett volna az esélyünk. Az utolsó percig bíztunk a továbbjutásban, ám Lloris megmutatta, miért is ilyen jó kapus. Büszke vagyok a játékosaimra, a Bajnokok Ligájában messze felülmúlták a várakozásokat, köztük az enyémet is. A Lyonnak is kijár a gratuláció, és ennél több is, sok szerencsét nekik a folytatáshoz.”

A Chaban-Delmas-ban a kétgólos előny tudatában nyugodtabb Lyon kezdte aktívabban a meccset, majd a hazaiak eszébe jutott, hogy ők vannak rosszabb helyzetben, nekik kellene támadniuk. A felismerést előbb meddő fölény, majd Diarra kapufája és Chamakh gólja követte. A marokkói származású csatár Trémoulinas beadása, illetve Plasil „kacskán” eltalált lövése után közelről vette be a vendégek kapuját. A Bordeaux-nak ekkor már csak egyetlen gól kellett volna a továbbjutáshoz.

Bordeaux-Lyon – összefoglaló:


A második félidő ugyanis Claude Puel tanítványainak szájíze szerint alakult, az Olympique annak ellenére megőrizte egygólosra olvadt előnyét, hogy a hajrában a Bordeaux a maga javára fordíthatta volna a találkozót. Ám a helyzetek kimaradtak – Samé közelről mellé bólintott, majd Lloris kapus védte bravúrral Wendel fejesét -, így a Lyon képviseli Franciaországot az elődöntőben.

A negyeddöntőben korábban – papíron erősebb kerettel – háromszor is elbukó lyoniak érthetően repestek a boldogságtól, Claude Puel ugyanakkor hidegen elemzett:
„Egyszer már sikerülnie kellett. Mindenki érdeme ez a remek eredmény, a játékosok a legnehezebb pillanatokban is kitettek magukért.”

A 2008-ig zsinórban hét francia bajnoki címet is bezsebelő, 2009-ben viszont épp a Bordeaux ellen elbukó Olympique korábban háromszor akadt fenn az elődöntők előtt. 2004-ben a Porto, egy évvel később a PSV Eindhoven, míg 2006-ban a Milan állta a franciák útját.
„Immár elég régóta vagyok a Lyon játékosa, átéltem egyet s mást, de a szerdai este felejthetetlen lesz” – árulta el a meghatódott brazil középhátvéd, Chris. „Mindannyian külön megköszönhetjük Llorisnak is, aki egész egyszerűen fantasztikus, és ismét megmentett minket. Számomra ő a világ legjobb kapusa.”

emlékeztető

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:

Girondins Bordeaux (francia)-Olympique Lyon (francia) 1-0 (1-0)
Bordeaux, Chaban-Delmas. Vezette: Mallenco (spanyol)
Gól: Chamakh (45.)
Sárgalap: Cissokho (34.), Gonalons (67.), Toulalan (69.), Källström (78.), Delgado (88.)
Bordeaux: Carrasso – Sané, Ciani, Planus (Cavenaghi, 85.), Tremoulinas – Plasil, A. Diarra (Chalmé, 70.) – Jussie (Gouffran, 79.), Gourcuff, Wendel – Chamakh
Lyon: Lloris – Reveillere, Cris, Boumsong (Bodmer, 77.), Cissokho – Toulalan, Gonalons – Källström – Bastos (Éderson, 87.), Delgado – Gomis (Pjanic, 66.)
Lövések (kapura): 8 (3), illetve 11 (0)
Szögletek: 1, illetve 7
Szabálytalanságok: 9, illetve 18
Labdatartás: 60%, illetve 40%
Továbbjutott: a Lyon, 3-2-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik