Élet-Stílus

Overdose Németországban is sztár

admin
admin

2010. 04. 07. 14:51

Az ötödik születésnapját a napokban ünneplő Overdose miatt 10-12 ezer ember látogatott el Hoppegartenbe.

A Németországban készülő magyar csoda lóra rengetegen voltak kíváncsiak Németország, köztük a magyar nagykövet, Brandenburg miniszterelnöke, Matthias Platzeck és a Tony Blairt két és fél éve megkeresztelő ferences rendi szerzetes.

„Lényegesen többen voltak a pályán, mint amit a szervezők vártak, ők ezt egyértelműen Overdose-nak tulajdonították. Legalább 10-12 ezer ember jött ki” – mondta az ötéves Dózit ugyancsak felköszöntő Mikóczy Zoltán, aki ötven százalékban a ló tulajdonosa.

„Pénteken délután érkeztem Hoppegartenbe, akkor én köszöntöttem egy kis meglepetéssel, másnap a versenyszervezők leptek meg engem egy rövid születésnapi partival, természetesen Overdose nélkül, mert ő ez alatt is a felkészülési munkáját végezte” – nyilatkozta Mikóczy a PannoniaOverdose.hu című weboldalnak.

Mikóczy így folytatta: „A helyszínen találkoztam Michael atyával, aki ferences rendi szerzetes, és Anglia talán legismertebb Overdose-rajongója. Kifejezetten Overdose miatt látogatott most Hoppegartenbe. Ő volt, aki megkeresztelte Tony Blairt, amikor miniszterelnöki pályafutása végeztével áttért a protestánsról a római katolikus hitre. Michael atya még a húsvét vasárnapi misét is kihagyta, hogy láthassa Overdose-t tréning közben, amit természetesen nem lehetett elhalasztani a felvezetés miatt.”

Az ünneplésről részletesen itt olvashat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.