Élet-Stílus

Az idei az Inter éve lehet – videó

admin
admin

2010. 04. 07. 10:26

A CSZKA Moszkva és az Inter edzője is egyetértett azzal, hogy Wesley Sneijder gólja már a hatodik percben eldöntötte a továbbjutás sorsát a Bajnokok Ligája-negyeddöntő moszkvai felvonásán.

Az Inter könnyedén vette az újabb akadályt. A Moszkvába egygólos előnnyel érkező olasz bajnok Wesley Sneijder hatodik percben elért szabadrúgásgóljával lépett a továbbjutás útjára, a Bajnokok Ligája kieséses szakaszban először szereplő CSZKA Moszkva sorsa aztán a 49. percben, Chidi Odiah kiállításával dőlt el végérvényesen.

Az Inter okosan, taktikusan futballozott, közepes lángon égve is magabiztosan jutott tovább, ezzel 2003 után ismét elődöntős BL-ben. „A korai gól után minden a tervek szerint alakult. Milánóban tíz lövés után találtunk be a kapuba, most pedig már az első kísérlet után megszereztük a vezetést, ezek után már zsebben volt a továbbjutás” – értékelt José Mourinho. A milánóiak portugál trénere ehhez hozzáfűzte, a CSZKA nagy nyomás alatt játszott, nem is tudott legjobbjával előrukkolni, és készséggel elismerte, hogy a támadásokat illetően csapata sem futballozott úgy, ahogy egyébként tud.
Igaz, a visszafogott teljesítmény ezúttal éppen elegendő volt, így Mourinho elmondhatja magáról, hogy három különböző csapatot vezetett a legjobb négybe a legrangosabb európai kupasorozatban. Az Inter előtt a Chelsea-vel és a Portóval volt elődöntős, utóbbival 2004-ben a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát is elhódította. A Bayern München vezetőedzője, a korábban az Ajaxot és a Barcelonát irányító Louis van Gaal lemásolhatja Mourinho teljesítményét, ha a csapata kiejti a Manchester Unitedet.

A sorozattól könnyes szemmel búcsúzó CSZKA vezetőedzője, Leonyid Szluckij elismerte, hogy Snijder gólja kifogta a szelet csapata vitorlájából. „Győzelmi szándékkal léptünk pályára, de a korai gól és Vaszlij Berezuckij sérülése nagyon nehézzé, szinte lehetetlenné tette a dolgunkat, Chidi Odia piros lapja pedig végképp összetörte az álmainkat. Ugyanakkor nem tehetek szemrehányást a játékosaimnak, hiszen mindent kiadtak magukból, de most ez ennyire volt elég” – tette hozzá a 38 éves vezetőedző.

Az Internek a következő körben lényegesen nehezebb dolga lesz, mint amilyen a negyeddöntőben volt, hiszen a sors a Barcelonát sodorta az útjába. „Negyedszer leszek érdekelt az elődöntőben: egyszer megnyertem a trófeát, máskor büntetőkkel esett ki a csapatom, egy esetben pedig egy olyan gól küldött padlóra, amely nem is volt gól. Meglátjuk, most mi lesz” – mondta Mourinho, aki – a portugált ismerve nem meglepő módon – képesnek tartja a csapatát arra, hogy idén megnyerje a Bajnokok Ligáját.

S ha azt vesszük, hogy a milánói kék-feketék az olasz bajnokságban és kupában is csúcsra juthatnak, akkor bizony ez könnyen az Inter éve lehet.


Emlékeztető



BL-negyeddöntő, visszavágó:


CSZKA Moszkva (orosz)-Inter (olasz) 0-1 (0-1)


Moszkva, Luzsnyikij Stadion. Vezette: Lannoy (francia)

Gól: Sneijder (6.)

Kiállítva: Odiah (49.)

CSZKA: Akinfejev – A. Berezuckij, V. Berezuckij (Odiah, 14.), Ignasevics, Scsennyikov – Mamajev, Honda (Rahimic, 77.), Semberas, Mark Gonzalez – Dzagojev – Necid (Guilherme, 71.)

Inter: Julio Cesar – Maicon, Samuel, Lúcio, J. Zanetti – Cambiasso, Sneijder, Sztankovics – Pandev (Chivu, 63.), D. Milito (Balotelli, 74.), Eto’o.

Továbbjutott: az Inter, 2-0-s összesítéssel.

Lövések (kapura): 14 (3), ill. 16(7)

Szögletek: 3, illetve 2

Szabálytalanságok: 14, illetve 14

Labdabirtoklás: 50%, illetve 50%

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.