Élet-Stílus

Lemond a Juventus elnöke?

admin
admin

2010. 04. 06. 14:12

Olaszországi lapértesülések szerint a visszalépését fontolgatja Jean-Claude Blanc, az idén sanyarú évet záró Juventus elnöke.

Mivel a torinói alakulat a Serie A-ban is egyre mélyebbre csúszik – a fekete-fehér együttes jelenleg hetedik a tabellán, igaz a negyedik pozíciótól csupán hárompontnyira van – egyre kérdésesebb a jövő évi BL-szereplése, s ez anyagiakban is befolyásolhatja a kötelező erősítések előtt álló klub nyári költekezését.

A Sportmediaset úgy értesült, a hétvégén az elnök inkább Franciaországba utazott a csapat soros bajnokija helyett – jól tette, a Juve 3-0-s vereségbe futott bele az udinei Stadio Friuliban. Az olasz sajtó ráadásul megszellőztette, hogy a „csapatot a szükségben magára hagyó” Blanc és az Agnelli-örökös John Elkann között megromlott a viszony, a Fiat alelnöki posztját is betöltő fiatal Elkann (képünk) nemrég burkoltan kritizálta az elnököt, megemlítve, hogy a „klubnál nagy a fejetlenség”.

A belviszálytól eltekintve a torinóiak meglehetősen aktívak az átigazolási porondon – a múlt hónapban felröppent hírek alapján az olaszok Kevin Kuranyival (Schalke) tárgyalnak.

Az olasz sajtó híreit ezúttal a mértékadó kicker.de is megerősítette, a német lap szerint a lejáró szerződése miatt ingyen igazolható támadót négy évre érvényes összesen 15 millió eurós fizetéssel kecsegtetik a piemontiak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.