Élet-Stílus

Nyolc között a Veszprém

Kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a nyolcaddöntő szombati visszavágóján 27-26-ra nyert a Constanta ellen.

A magyar bajnok jó hajrájának köszönhetően 27-23-ra nyert idegenben a román csapat ellen, amely ezúttal nélkülözte a sérült magyar válogatott játékosát, Schuch Timuzsint.

A vendégek szerezték az első gólt, de ezután már egyszer sem vezettek. A sokkal esélyesebb Veszprém fokozatosan növelte a különbséget, a 13. percben 8-3 volt az állás. A biztos vezetés tudatában a hazaiak nem igazán voltak képesek összpontosítani, sok volt a hiba, de nem élt a lehetőséggel a Constanta. Mocsai Lajos nagyobb figyelemre intette tanítványait, és ezek után még emberhátrányban is sikerült növelni az előnyt.
A veszprémi védekezés és Perics kapus szenzációs volt, a rivális 19 perc alatt csak egyszer (!) talált a kapuba. A szünet előtti hajrában viszont már sokkal jobban, összeszedettebben játszott a vendéggárda, és sorozatban négy gólt szerzett.

A pihenőt követően megint közelebb férkőzött a Constanta, a szoros állás azonban nem tartott sokáig. A közönség ébresztőt fújt, s hamarosan visszaállt az öt-hat gólos különbség. A sérülés miatt sokat kihagyó Vujin ugyan büntetőt hibázott, de ez sem rontott a remek hangulaton.

Nem volt mitől tartani, a biztos – ám fokozatosan apadó – előny tudatában nem erőltette a nagy iramot a Mocsai-csapat, amely teljesen megérdemelten jutott be a nyolc közé.

A negyeddöntő sorsolását kedden tartják Bécsben. Mivel a Veszprém az alapszakaszban megnyerte csoportját, ezúttal sem kaphat csoportgyőztest, így biztosan elkerüli a francia Montpellier-t, a címvédő spanyol Ciudad Realt és az előző idényben finalista német THW Kielt, ráadásul a nyolc között a visszavágót hazai környezetben játszhatja.

Férfi BL, nyolcaddöntő, visszavágó:
MKB Veszprém-Constanta (román) 27-26 (14-9)
Továbbjutott: a Veszprém, kettős győzelemmel, 54-49-cel.

További eredmények:
HSV Hamburg (német)-Kielce (lengyel) 27-30
Továbbjutott: Hamburg, 57-54-gyel.

FC Barcelona (spanyol)-CO Zagreb (horvát) 36-33
Továbbjutott: Barcelona, kettős győzelemmel, 69-59-cel.

Csehovszki Medvegyi (orosz)-Leon (spanyol) 29-25
Továbbjutott: a Csehovszki, kettős győzelemmel, 66-61-gyel.

Montpellier (francia)-Kolding (dán) 28-23 (12-14)
Továbbjutott: Montpellier, 54-49-cel.

Ciudad Real (spanyol)-Velenje (szlovén) 36-31 (18-15)
Továbbjutott: Ciudad Real, kettős győzelemmel, 67-54-gyel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik