Élet-Stílus

Néhány percig éllovas volt a Roma

Az Inter, az AS Roma és az AC Milan is nyert a Serie A 32. fordulójában, így nem változott a helyzet az élbolyban.

Az ünnep miatt vasárnap helyett szombaton rendezett 32. forduló délutáni mérkőzései során az AS Roma az élre állt a virtuális tabellán, miután Mirko Vucinic révén a 19. percben megszerezte a vezetést a Koman Vladimirt a kispadon jegelő Bari otthonában.

A Calgari-AC Milan meccsen ennyi idő alatt amúgy már háromszor is megzörrent a háló (két vendéggól között a hazaiak is betaláltak), miközben az Inter hiába egykapuzott otthonában a Bologna ellen, csak 29. percben sikerült túljárnia Emiliano Viviano eszén.

Thiago Motta előbb mellre vette, majd tolt egyet labdán, amelyet 17 méterről a bal alsó sarokba lőtt, egyúttal ismét a tabella élére repítette a csapatát, amely annak ellenére növelhette volna az előnyét, hogy a Bologna a folytatásban némileg kigyengítettebbé tette a mérkőzést. Közben a szárdok másodszor is egyenlítettek a Milan ellen, de a piros-feketék a 38. percben Astori öngóljával aztán ismét megszerezték a vezetést.
A második félidő elején a bocsánatkérés következtében a csapathoz visszavett, és a kezdőbe állított Mario Balotelli 2-0-ra alakította az állást a San Siróban, miután Milito zseniális keresztpassza után 7 méterről a bal alsó sarokba helyezett, Viviano hozzáért a labdához, de nem tudott védeni. Ezután a Bologna gyakorlatilag feladta a meccset, amit a hajrában Motta foglalt keretbe 15 méteres lövésével – a labda a jobb alsóban landolt.

Bariban és Cagliariban már nem változott az eredmény, így továbbra is Inter (66 pont), AS Roma (65), AC Milan (63) a sorrend az első három helyen. Ahogy a kiesőket jelölő vonal alatt sem „mozdultak meg” a csapatok, ugyanakkor az Atalanta a szintén bennmaradásért harcoló Siena legyőzésével közelít a 17. helyen álló Udieneséhez. A sereghajtó Livorno az utolsó percekben mentett pontot a Genoa vendégeként.

Serie A, 32. forduló:
Atalanta-Siena 2-0 (1-0)
Gól: Valdes (16.), Adriano (70.)

Bari-AS Roma 0-1 (0-1)
Gól: Vucinic (19.)

Cagliari-AC Milan 2-3 (2-3)
Gól: Ragatzu (17.), Matri (32.), ill. Borriello (7.), Huntelaar (19.), Astori (38., öngól)

Chievo-Sampdoria 1-2 (0-1)
Gól: Mantovani (76.), illetve Cassano (1.), Pazzini (55.)
Kiállítva: Morero (67., Chievo)

Genoa-Livorno 1-1 (0-0)
Gól: Boakye (51.), ill. Tavano (88.)

Internazionale-Bologna 3-0 (1-0)
Gól: Motta (29., 85.), Balotelli (52.)

SS Lazio-Napoli 1-1 (1-1)
Gól: Floccari (4.), ill. Hamsik (38.)

Parma-Fiorentina 1-1 (0-1)
Gól: Bozsinov (67.), ill. De Silvestri (22.)

Később:
Catania-Palermo
Udinese-Juventus

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik