Élet-Stílus

Henin és Clijsters ismét „összeakadt”

Belga „rangadóra" kerül sor a Miamiban zajló tenisztornán: ismét egymásnak feszül Kim Clijsters és Justine Henin.

A belga női tenisz két kiválósága, Kim Clijsters és Justine Henin az elődöntőben csap majd össze, miután mind a ketten leküzdötték a negyeddöntőben előttük tornyosuló akadályt. Clistersnek két szettben búcsúztatta Samantha Stosurt, míg Henin három szettben nyert, igaz, neki volt nehezebb dolga, hiszen a háló túloldalán a világranglistán második Caroline Wozniacki állt. A fiatal, mindössze 19 esztendős dán először játszott Heninnel, akit – mint ahogy azt utóbb elmondta – gyerekként csodálattal nézett.
A 27 éves korábbi világelső zsinórban negyedszer győzött le kiemelt játékost, ezzel a világranglistán is feljebb kapaszkodott, jövő hétfőn a legjobb 30 között szerepel majd. Miamiban az első győzelmére hajt, 2007-ben ott toporgott a siker küszöbén, csakhogy Serena Williams felülmúlta a fináléban. Most, hogy odáig eljusson, „ősi” riválisát, Kim Clijsterst kellene legyőznie. Ez eddig éppen tucatszor össze is jött már neki, míg honfitársa 11 győzelmet számol ellene. Legutóbb, idén Brisbane-ben Clijsters három szettben győzött. A másik ágon Venus Williams és Marion Bartoli vív meg a döntőért.

A férfi negyeddöntőben bejött a papírforma: a nyolc bréklabdát hárító Rafael Nadal két játszmában verte a francia Jo-Wilfried Tsongát, és a hazai közönségkedvenc, a 2004-es bajnok Andy Roddick is könnyedén vette az újabb akadályt, mindössze 10 rontott ütéssel kerekedett felül a spanyol Nicolas Almagrón.

Miami, negyeddöntő
Férfiak (3,6 millió dollár összdíjazás):
Nadal (spanyol, 4.)-Tsonga (francia, 8.) 6:3, 6:2
Roddick (amerikai, 6.)-Almagro (spanyol) 6:3, 6:3

Nők (4,5 millió dollár összdíjazás):
Clijsters (belga, 14.)-Stosur (ausztrál, 9.) 6:3, 7:5
Henin (belga)-Wozniacki (dán, 2.) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4
V. Williams (amerikai, 3.)-A. Radwanska (lengyel, 6.) 6:3, 6:1
Bartoli (francia, 13.)-Wickmayer (belga, 12.) 6:4, 7:5

Az elődöntőben:
Clijsters-Henin
V. Williams-Bartoli

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik