Élet-Stílus

BL: őrült meccs Londonban – videó

A címvédő Barcelona könnyedén kiüthette volna az Arsenalt, de nem tette, és a londoni együttes kétgólos hátrányból, a bírónak is köszönhetően végül kiegyenlített. A Bajnokok Ligája-negyeddöntő másik szerdai meccsén az Inter 1-0-ra verte a CSZKA Moszkvát.

Nem túlzás: a Barcelona az első félidőben lefutballozta a pályáról a házigazda Arsenalt. Mindent elárul az egyoldalú küzdelemről, hogy a címvédő 70 százalékban birtokolta a labdát, egyedül Almunián múlott, hogy a vendégsereg az első 20 percben nem döntötte el a továbbjutás sorsát – a helyzetek alapján akár 6-0-ra is vezethetett volna…
A spanyol kapus óriási formában védett. A 2. percben Busquets eszén járt túl, majd Messi lövését hárította lábbal, a 25. percben pedig gyors egymásutánban Xabi és Ibrahimovic kísérletét is hatástalanította. A svéd csatár szinte körbelövöldözte a kaput, egy ízben a hálót is megzörgette, csakhogy oldalról. Az Arsenal a labdát is alig tudta megtartani, majd amikor valamelyest visszavett az őrült tempóból a katalán együttes, kicsit kijött ugyan a szorításból, de a kaput egyszer sem találta el az első 45 percben.

Az Arsenal a „ketrecet” mindössze két alkalommal célozta meg. Nasri ígéretes lövése a bal kapufa mellett zúgott el, Bendtner pedig már sípszó után találta telibe Victor Valdest, a kipattanóval pedig a kapufát. S milyen az amikor a szegény embert – jelesül Arsene Wengert – az ág is húzza: a francia szakembernek sérülés miatt ugyanis Asavint és Gallast is le kellett cserélnie, ráadásul Fabregas „besárgult”, ezzel eldőlt, hogy a Barcelonában nevelkedett „Arsenal-vezér” nem léphet pályára a visszavágón.

Wenger egyvalaminek azért örülhetett, nevezetesen annak, hogy a csapata csodák csodájára megúszta az első félidőt kapott gól nélkül. A második játékrész elején azonban Ibrahimovic megszerezte a vezetést a Barcának, majd az 59. percben meg is duplázta az előnyt. Előbb Piqué indítása után emelte át a kapuját messzire elhagyó Almuniát, majd Xavi kiugratását követően mintegy 10 méterről bombázott a rövid felső sarokba.

A Barcelona ugyan kézben tartotta a mérkőzést, de fölénye a folytatásban korántsem volt olyan egyértelmű, mint korábban, ezzel együtt komoly fordulatra aligha lehet számítani. Csakhogy a futballban bármi megtörténhet, és olykor meg is történik: a 85. percben 2-2-re módosult az állás. Az Arsenal az 54. percben veszélyeztette először kaput, Valdes bravúrral védte Bendtner fejesét, de később a csereként beállt Walcott lövésénél már nem jeleskedett, ügyetlenül ért bele a labdába, amely a hálóban kötött ki.

Az egyenlítésben Busacca játékvezető is főszerepet vállalt, miután „megette” a Puyol mellett összeeső Fabregas alakítását, mindezt azzal tetézte, hogy kiállította a védőt. A büntetőt a „sértett” végezte el, és a jobb alsó sarokba helyezett, majd olyannyira ünnepelte a gólját, hogy belesérült. Bicegve hagyta el a pályát, majd az ápolás után visszatért, mivel Wenger addigra már kihasználta mind a három cserelehetőségét, de kérdéses, hogy mennyire komoly a baj. Igaz, a visszavágón amúgy sem játszhatna.

Az Arsenal-hívek korábbi kedvence, a klub legeredményesebb góllövője, Henry a duplázó Ibrahimovic helyett csereként állt be. A londoni publikum megtapsolta az ellenfélként visszatérő francia csatárt.


Rooney kényszerpihenőn



Legfeljebb egy hónapot kell kihagynia bokasérülése miatt Wayne Rooneynak, a Manchester United Münchenben megsérült támadójának. A Sky Sports televíziós csatorna szerdai jelentése szerint az angliai vizsgálat után kiderült, hogy a sérülés nem annyira súlyos, mint amilyennek első ránézésre tűnt. A szerencsétlenül járt Rooneynak biztosan ki kell hagynia szombaton a Chelsea elleni Premier League-rangadót, és jövő szerdán a Bayern München elleni visszavágón sem játszhat.

Előnyben az Inter

A nap másik mérkőzésén az Inter hiába játszott fölényben a vendég CSZKA Moszkva ellen, az első félidőben még csak komolyabb helyzetet sem tudott összehozni. Ötlet és átütőerő hiányában nem bírt az olykor kilenc emberrel védekező vendégcsapattal.

A szünet után aztán az oroszok veszélyeztettek, előbb Mamajev lőtt a léc fölé, majd Aldonyin mozgatta meg 22 méterről Julio Cesart, akinek a folytatásban tulajdonképpen már csak egyszer kellett játékba avatkoznia, igaz, Necid kiugrásánál szükség is volt rá.

Átellenben Akinfejevnek több dolga és több nagy védése is akadt, Diego Milito 16 méteres lövésével szemben azonban tehetetlen volt, a labda a jobb alsó sarokba került.

Később Ignasevics térddel tisztázott Eto’o próbálkozása után, majd Sneijder magától rontott, nagy helyzetben mellé lőtt, így az Inter minimális előnnyel vághat neki a moszkvai kalandnak. Igaz, Londonba is egygólos előnnyel utazhatott, és tudjuk, különösebb gond nélkül kiverte a CSZKA Moszkvánál azért jobb Chelsea-t. Persze éppen az Arsenal példája bizonyítja, hogy a futballban olykor bizony bármi megtörténhet…

BL-negyeddöntő, 1. mérkőzések:


Arsenal (angol)-Barcelona (spanyol) 2-2 (0-0)

London, Emirates Stadion. Vezette: Busacca (svájci)

Gól: Walcott (69.), Fabregas (85., 11-esből), ill. Ibrahimovic

Arsenal: Almunia – Sagna (Walcott, 66.), Gallas (Denílson, 45.), Vermaelen, Clichy – Song – Fabregas, Diaby – Nasri, Arsavin (Eboué, 27.) – Bendtner

Barcelona: Victor Valdes – Dani Alves, Piqué, Puyol, Maxwell – Busquets – S. Keita, Xavi – Messi (G. Milito, 86.), Pedro – Ibrahimovic (Henry, 76.)

Lövések (kapura): 6 (3), illetve 17 (11)

Szögletek: 0, illetve 4

Szabálytalanságok: 18, illetve 11

Labdabirtoklás: 38%, illetve 62%

Inter (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 1-0 (0-0)

Milánó, San Siro. Vezette: Webb (angol)

Gól: D. Milito (65.)

Inter: Julio Cesar – Maicon, Materazzi, Samuel, J. Zanetti – Cambiasso, Sneijder, Sztankovics – Pandev (Mariga, 94.), Eto’o, D. Milito

CSZKA Moszkva: Akinfejev – Shcsennyikov, V. Berezuckiij, Ignasevics, A. Berezuckij – Semberas, Aldonyin (Rahimics, 75.) – Krasics, Honda (Dzagojev, 69.), Mamajev (M. González, 73.) – Necid

Lövések (kapura): 17 (9), illetve 9 (4)

Szögletek: 9, illetve 4

Szabálytalanságok: 9, illetve 22

Labdabirtoklás: 56%, illetve 44%

Keddi eredmények:


Bayern München (német)-Manchester United (angol) 2-1


Gól: Ribéry (77.), Olic (92.), illetve Rooney (2.)

Olympique Lyon (francia)-Girondins Bordeaux (francia) 3-1


Gól: Lisandro (10., 77., a másodikat 11-esből), Bastos (32.), ill. Chamakh (14.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik