Élet-Stílus

Torres marad, s hisz a BL-indulásban

A Liverpool ősszel is szerepelhet a Bajnokok Ligájában, amennyiben a hátrálévő hat Premier League-meccsét megnyeri - véli a csapat gólvágója.

A szezonban botladozó Liverpool a Sunderland 3-0-ás legyőzésével az 5. helyre lépett előre a tabellán, azaz ott toporog a BL-szereplést eredményező pozíciók környékén.

Jelenleg négy pont a lemaradása a már „körön belül” lévő Tottenham Hotspurrel szemben, pechjére azonban a londoni csapat jó formában van, február 10. óta nem szenvedett vereséget tétmérkőzésen, ráadásul van egy elmaradt mérkőzése is.

A ‘Poolnak nem csak előre, hátra is figyelnie kell, mivel a mögötte tanyázó Manchester Citynek két mérkőzéssel kevesebbet játszva is csupán egyetlen pont a hátránya, és még az Aston Villát se lehet leírni. Mindezek ellenére Fernando Torres hisz a cél elérésében, de mint mondta, ehhez csapatának a hátralévő hat mérkőzését meg kellene nyernie.

„Tudjuk, hogy valamennyi mérkőzésünkön győznünk kell ahhoz, hogy a negyedik helyen végezzünk, de képesek vagyunk rá. Bárkit legyőzhetünk, főleg, ha olyan teljesítményt nyújtunk, mint vasárnap. Nem lesz könnyű, de mi hisszük, hogy ősszel rajthoz állhatunk a legrangosabb európai kupasorozatban” – magyarázta a spanyol csatár, akin egyébként semmi sem múlik. Legutóbbi három fellépésén öt gólt szerzett, összesen 18-nál jár.

Torres hétvégi duplája


Fernando Torres amúgy cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint nyáron elköszön a Liverpooltól, ha az lemarad a Bajnokok Ligájáról. „A helyem Angliában, Liverpoolban van, különben is még három év van hátra a szerződésemből” – így az Európa-bajnok támadó, aki amondó, ha a csapata elhódítja az idén első alkalommal kiírt Európa Ligát, akkor a korai BL-búcsú és a lépéstévesztések ellenére sem panaszkodhat majd a szezonjára…


A liverpool hátralévő meccsei



Birmingham, április 3., idegenben
Fulham, április 11., otthon
West Ham United, április 19., otthon
Burnley, április 24., idegenben
Chelsea, május 1., otthon
Hull City, május 9., idegenben

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik