Élet-Stílus

Pontokat vesztett a Milan – videó

A Milan hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Lazio ellen, így nem tudott közelebb férkőzni az élen álló Inter-Roma duóhoz.

A Milan álmosan kezdett, mégis bő negyedóra elteltével előnybe került. A 18. percben Flamini tört be a tizenhatos jobb sarkánál, Kolarov elé állt, a francia átesett rajta. A büntetőt Borriello bevágta – vitatható góllal, de vezetett a Milan.

A folytatásban az addig is egyenrangú Lazio tovább fokozta a nyomást, s
nem sokkal később kiharcolta az egyenlítést. Egy hosszú előreívelés után Antonini hibázott, a labda az akciót követő Lichtsteiner elé csorgott, s a svájci hátvéd közelről Dida kapujába lőtt. A folytatásban is az Edoardo Reja által gondosan eltervezett terv működött. A rómaiak középpályásai nem sok teret hagytak a lombardoknak, míg a széleken egyenesen veszélyesebbek voltak, mint a Pirlo hiányában igencsak tanácstalan házigazdák.

Térfélcsere után magához tért a vörös-fekete csapat, Antonini lőtt a felső lécre, majd Seedorf bombázott fölé. Borriello közeli helyzeténél szerencséje is volt a Laziónak, amely a hajrára ismét összeszedettebben futballozott. A 69. percben Kolarov szabadrúgása után Dias egyedül találta magát a kapu előtt (fejes helyett a lövést választotta), majd egy formás szóló után Zarate emelt fölé.

Milan-Lazio – összefoglaló:

Mivel a védők mindkét együttesben elfáradtak a végére, egyre több volt a tiszta helyzet – az utolsót a házigazdák puskázták el: a Kolarov rossz passzát elcsípő Abatének már csak Muslerát kellett volna legyőznie; nem sikerült. Az 1-1 nyomán a Milan maardt a harmadik helyen, míg a Lazio még mindig nem tudott biztonságos távolságra kerülni a kieső zónától.

serie a, 31. forduló

Milan-Lazio 1-1 (1-1)
Giuseppe Meazza, 40 393 néző. Vezette: Tagliavento
Gól: Borriello (19., 11-esből), illetve Lichtsteiner (32.)
Milan: Dida – Zambrotta (Jankulovski, 77.), Thiago Silva, Favalli, Antonini – Abate, Flamini, Ambrosini, Seedorf – Borriello, F. Inzaghi (Zigoni, 77.).
Lazio: Muslera – Dias, Stendardo, Radu – Lichtsteiner (Biava, 88.), Brocchi, Ledesma, Mauri, Kolarov – Zarate (Foggia, 84.), Rocchi (Cruz, 56).

Az élcsoport:
1. Inter 63 pont, 2. Roma 62, 3. Milan 60, 4. Palermo 51, 5. Napoli 48 (41-36), 6. Juventus 48 (48-44), 7. Sampdoria 48 (38-37), 8. Fiorentina 44,…16. Lazio 33

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik