Élet-Stílus

Szórakoztató útifilm növényeknek

A növények számtalanszor játszottak fontos szerepet mozifilmekben a Gyilkos paradicsomok támadásától az Avatarig, de arra - eddig - még senki sem gondolt, hogy maguk a növények is lehetnének nézők.

Ezt a súlyos hiányosságot pótolta egy New York-i galéria, amely kísérletképpen hét héten át hét szobanövénynek vetítette a Strange Skies (Különös egek) című útifilmet, az első kifejezetten növények számára forgatott dokumentumfilmet. A produkciót Jonathon Keats konceptuális művész készítette: az idilli olasz égboltot vette fel két hónapon keresztül, aztán hatperces, hajnaltól hajnalig tartó jelenetekbe sűrítette a napokat.

A művészt voltaképpen az izgatta, hogyan látjuk a világot, és mennyire hiteles az, amit látunk. “A világból annyi minden megjelenik a filmvásznon vagy a képernyőn. Van valami szomorú, egyben visszataszító abban, hogyan jelennek meg szemünkben az ég felé forduló növények” – fogalmazott.További tervei között szerepel egy növények számára létrehozandó étterem egy kaliforniai múzeumban, és nem kevésbé ambiciózus elképzelése a baktériumok oktatása. Szeretne összeállítani egy tankönyvet, amelyből az eddig szintén figyelmen kívül hagyott “baktériumpopuláció” elmélyedhetne a relativitás elméletben és a kvantummechanikában.

Ajánlott linkek:

A növényeknek levetített videó (wired.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik