Élet-Stílus

A Győr szakított válogatott játékosával

Szerződést bontott a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata és Tomori Zsuzsanna válogatott átlövő.

A Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutott klub közlése szerint a válogatott játékos és Konkoly Csaba vezetőedző között kölcsönösen megromlott a viszony. A részletekről a felek nem nyilatkoznak, de nem zárják ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben újra együtt dolgozzanak. A 22 éves Tomorinak eredetileg 2011 nyaráig szólt a szerződése.

Szörnyi Attila, a kézilabdázó menedzsere az MTI-nek elmondta: Tomori számára most a válogatott a legfontosabb, benne van az április elején a svédek ellen két Eb-selejtezőt vívó keretben. „Mivel lejárt az átigazolási időszak, Tomori ebben az idényben a Győri ETO-n kívül más klubban nem szerepelhet, csak tréningezhet” – jegyezte meg Szörnyi.
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, ha Tomori megkeresi, akkor a nemzeti csapat érdeke miatt gyakorolhat Békéscsabán, de jövő hétfőtől már a válogatott kerettagok együtt készülnek svédek elleni két csatára. „A legfontosabb, hogy most mindenki megnyugodjon, mert roppant fontos két meccs áll előttünk” – így Mátéfi.

Az élvonalbeli Békéscsaba vezetőedzőjeként is dolgozó szövetségi kapitány hozzátette, az lenne a szerencsés, ha sikerülne megoldani, hogy a játékos a május 26-án a csehek, valamint 30-án az azeriek elleni két Eb-selejtezőig megfelelően tudjon dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik