Élet-Stílus

A Videoton a második helyen ragadt

A Videoton nem tudta visszavenni az első helyet a pénteken este élre álló Debrecentől, miután csak döntetlenre volt képes a Honvéd otthonában. A Ferencváros egy góllal győzött Pakson.

Az esélyesebb Videoton több helyzetet dolgozott ki, mint ellenfele, de elpuskázta a lehetőségeit, vagy a kapufa, vagy pedig Németh Gábor mentett bravúrral. A hajrára felbátorodó Honvéd a végén akár meg is nyerhette volna a mérkőzést, a 90. percben Moreira meccslabdát rontott: mintegy 16 méterről centikkel lőtte kapu mellé a labdát.

A Videoton legfeljebb annak örülhet, hogy 553 perce nem kapott gól a Soproni Ligában, viszont a tavaszi idényben először veszített pontokat, s ennek következtében át kellett adnia az első helyet a címvédő, pénteken Szombathelyen diadalmaskodott Lokinak. A két csapat között jelenleg a több győzelem rangsorol.

Massimo Morales, a hazaiak vezetőedzője elégedett volt a döntetlennel, nem úgy Mezey György. „Volt öt százszázalékos helyzetünk, ha csak egyet gólra váltunk, nyerünk” – nyilatkozta a székesfehérváriak mestere a meccset közvetítő Sport televíziónak.

A Zalaegerszeg a zsinórban harmadik mérkőzésén eredményes Pavicsevics góljával legyőzte a vendég MTK-t, ezzel a zalaiak megszerezték első tavaszi győzelmüket, ugyanakkor a kék-fehérek 2010-ben továbbra is nyeretlenek a bajnokságban.

Akárcsak a sereghajtó Diósgyőr, amely hazai pályán Józsi tizenegyesből szerzett góljával 1-0-ra kikapott a Győri ETO-tól. A vendégek tíz emberrel fejezték be a meccset, miután Sztevanovics kapus időhúzás miatt a 92. percben a második sárga lapját is megkapta.

A kiesés elől menekülő Nyíregyháza tavasszal még nem veszített, két győzelem, két döntetlen a mérlege, miután szombaton 2-1-re verte a vendég Kaposvár Rákóczit.

A Vasas a tavaszi idegenbeli meccseiről „pontosan” távozott, az Illovszky-stadionban azonban nem megy az angyalföldieknek: a Nyíregyháza után ugyanis a KTE előtt is fejet hajtottak. A csereként beállt Simon bombagóljával alakult ki az 0-1-es végeredmény.

A Ferencváros 2-1-re nyert Pakson, ahol először játszott élvonalbeli bajnoki mérkőzést. A zöld-fehérek Elding góljával szerezték meg a vezetést, a Soproni Ligában negyedszer eredményes angol csatár alig egy méterről kanalazta kapuba a labdát. Átellenben Vayer bombagóllal válaszolt, ezzel együtt a Paks elveszítette a meccset. A győztes gólt Ferenczi szerezte az 50. percben: Csizmadia beívelése után Szabó nagyot hibázott, átpattant felette a labda, amelyet a Fradi-csatár 8 méterről gurított a hazai kapuba.

Soproni Liga, 19. forduló:
Budapest Honvéd-Videoton 0-0

ZTE FC-MTK Budapest 1-0 (0-0)
Gól: Pavicsevics (53.)

Nyíregyháza Spartacus-Kaposvári Rákóczi 2-1 (1-0)
Gól: Bougouerra (19.), Homma (67.), ill. Gujics (82.)

Diósgyőri VTK-Győri ETO FC 0-1 (0-1)
Gól: Józsi (45., 11-esből)
Kiállítva: Sztevanovics (92., Győr)

Vasas – Kecskeméti TE-Ereco 0-1 (0-0)
Gól: Simon A. (70.)

Paksi FC-Ferencváros 1-2 (0-1)
Gól: Elding (34.), Ferenczi (50.), ill. Vayer (41.)

Vasárnap:
Lombard Pápa-Újpest FC, 17:30

Pénteken játszották:
Szombathelyi Haladás-DVSC-TEVA 0-2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik