Élet-Stílus

Indian Wells: Nadal már a négy között

admin
admin

2010. 03. 19. 10:52

A szezonbeli első tornagyőzelmére hajtó spanyol Rafael Nadal bejutott a legjobb négy közé az Indian Wellsben zajló keménypályás teniszversenyen.

A címvédő spanyol játékos térdsérülése már a múlté, ráadásul kezdi visszanyerni régi formáját. Eddig mindössze egy szettet veszített el a millió dollár összdíjazású Indian Wells-i viadalon – a cseh Tomas Berdych ellen is alapidőben, két játszmában nyert.

A harmadik helyen rangsorolt Nadal két bréknek köszönhetően 6-4-gyel került lépéselőnybe, majd a második szettet rövidítésben nyerte meg. A hetedik és a nyolcadik gémben sem Nadal, sem Berdych nem tudta hozni a szervajátékát, így jutottak el felek a tie-breakig, amelyben cseh ugyan 3-1-re vezetett, ám Nadal fordított, és az utolsó három labdamenetet megnyerve pontot tett a 2 óra 11 perces találkozó végére.

„Jól játszottam, különösen az első szettben ment jól a tenisz” – nyilatkozta Rafael Nadal, a keménypályás torna 2007-es és 2009-es győztese, aki zsinórban hatodszor páholta el Tomas Berdychet, ezzel egyszersmind 7-3-ra alakította az egymási elleni mérleget.

A korábbi világelső az elődöntőben a saját bevallása szerint egyre jobb formába lendülő Ivan Ljubiciccsal néz majd farkasszemet. A horvát „bombázó” az argentin Juan Monacót intézte el az elődöntőben – az egy óra 47 perc alatt elért győzelmét 11 ásszal és 39 nyerőütéssel alapozta meg. Ljubicic pénteken ünnepli 31. születésnapját, és alighanem nagyszerű ajándék lenne számára az, ha Nadalt is búcsúztatná a kaliforniai viadalon.

Ez már csak azért is nagy szó lenne, mert a mallorcai klasszis egy vereség mellett zsinórban öt győzelmet számol ellene.

Indian Wells, férfiak, negyeddöntő:
Ljubicic (horvát, 20.)-Monaco (argentin, 21.) 4:6, 6:2, 6:1
Nadal (spanyol, 3.)-Berdych (cseh, 19.) 6:4, 7:6 (7-4)

További program:
Murray (brit, 4.)-Söderling (svéd, 6.)
Roddick (amerikai, 7.)-Robredo (spanyol, 18.)

Nők, negyeddöntő:
Jankovics (szerb, 6.)-Klejbanova (orosz, 23.) 6:4, 6:4
Stosur (ausztrál, 8.)-Martinez (spanyol, 28.) 6:3, 7:6 (9-7)

Az elődöntő párosítása:
Wozniacki (dán, 2.)-A. Radwanska (lengyel, 5.)
Jankovica (szerb, 6.)-Stosur (ausztrál, 8.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.