Élet-Stílus

Lezárták Agassi doppingaktáját

admin
admin

2010. 03. 18. 11:59

Lezárták a tenisz élő legendájának számító Andre Agassi doppingaktáját, az ügynek nem lesz hivatalos folytatása.

Francesco Ricci Bitti, a Nemzetközi Tenisz Szövetség elnöke leszögezte: hiába kért információkat az esettel kapcsolatban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), az elévülési idő miatt nincs mód visszamenő hatállyal megbüntetni a saját magát évekkel a visszavonulása után leleplező sztárt.

A nyolcszoros Grand Slam-győztes Agassi tavaly megjelent önéletrajzi könyvében írt arról, hogy 1997-ben metamfetamint szippantott, majd amikor értesült pozitív doppingtesztjéről, azt hazudta a férfiversenyeket szervező ATP-nek, hogy véletlenül beleivott asszisztensének “feljavított” italába.

“Szégyelltem magam, és megfogadtam, hogy ezzel részemről vége a történetnek. Szerencsére az ATP szemet hunyt a dolog felett” – írta az Open című könyvében a sportág 2006-ban visszavonult fenegyereke, aki azóta példás családapaként tűnik fel, és jótékonysági akciókban vesz részt.

Ricci Bitti megjegyezte: az ATP volt az egyetlen szervezet, amely léphetett volna, de már túl késő van ehhez. Hozzátette: Agassinak biztos megvolt rá az oka, hogy felfedje múltját, de ezt nem könnyű megérteni, amit csinált, azzal ártott a sportágnak. Sokak vélekedése szerint egyértelműen a könyvért kapott pénz volt a motiváció.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.