Élet-Stílus

Élre állt a Ferrari

A péntek délutáni lassabb körözés után szombat reggel a Ferrari villantott nagyot. A vörös autókkal a jelek szerint a Mercedes és a Red Bull is tartani tudja a lépést. Nem úgy az újoncok.

A Ferrari kettőse, Alonso és Massa már a harmadik szabadedzés elején igencsak felgyorsította a tempót, előbb a brazil állt az élen, majd nem sokkal később a spanyol lett a leggyorsabb.

A pénteki körözésektől eltérően ezúttal a vb-esélyes pilótáké volt a terep, hisz a hétvége eddigi legjobb idejét elérő (1.54.099) spanyol mögött csupa favorit – Rosberg, Webber, Schumacher, Vettel, Massa és Button következik – egyedül Hamilton nem tudta beverekedni magát a legjobb tíz közé, az angol a kormányával bajlódott, így mindössze 8 kört teljesített.

Hamilton ráadásul kihagyta az edzés második felét, amikor a riválisok már rendre kevés üzemanyaggal, és új abroncsokkal igyekeztek beállítani autójukat a magyar idő szerint 12 órakor kezdődő időmérő edzésre.

A sokak szerint az idény legerősebb autójának számító Ferrari igazából csak szombat reggel mutatta meg, hogy mire képes, a Mercedesnél pedig úgy tűnik, Rosberg lehet a gyorsabb a rajtpozíciókért folytatott belharcban, a saját állítása szerint is az egykörösökön kissé még „rozsdás” Schumacher ugyanis még láthatóan nem uralja teljesen a gépét, pláne az aszfaltcsík majd 800 méteres új részén adódtak gondjai.

Hamilton nem a legjobb előjelekkel készülhet az időmérő edzésre (MTI/EPA)

Hamilton nem a legjobb előjelekkel készülhet az időmérő edzésre (MTI/EPA)

Amíg az élre várt istállók remekül teljesítettek, az újonc csapatok úgy tűnik, nem tudják tartani a lépést a nagyokkal. A debütáló autók élén ezúttal is Timo Glock volt a leggyorsabb, a német öt másodperces hátránya ugyanakkor óriási. A Hispaniát kormányzó Bruno Senna viszont már 9.9 (!) másodperccel maradt el az élen álló Alonsótól. A spanyolokkal kapcsolatos, hogy Karun Chandhok nem fog indulni Bahreinben, mivel a szerelők egyik edzésen sem tudták felkészíteni az autóját.

forma 1-es bahreini nagydíj

3. szabadedzés, végeredmény:
1. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 1:54.099 – 14 kör
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) +0.269 – 13
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +0.401 – 15
4. Michael Schumacher (német, Mercedes) +0.434 – 13
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +0.547 – 16
6. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +0.640 – 14
7. Jenson Button (brit, McLaren) +0.901 – 14
8. Robert Kubica (lengyel, Renault) +1.232 – 15
9. Vitantonio Liuzzi (olasz, Force India) +1.333 -11
10. Nico Hülkenberg (német, Williams) +1.362 – 13
11. Adrian Sutil (német, Force India) +1.422 – 13
12. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +1.761 – 8
13. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) +1.964 – 14
14. Rubens Barrichello (brazil, Williams) +2.160 – 15
15. Sebastien Buemi (svájci, Toro Rosso) +2.196 – 17
16. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) +2.405 -16
17. Kamui Kobajasi (japán, Sauber) +2.431 – 14
18. Vitalij Petrov (orosz, Renault) +2.712 – 16
19. Timo Glock (német, Virgin) +5.074 – 10
20. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) +5.690 – 15
21. Jarno Trulli (olasz, Lotus) +7.160 – 5
22. Bruno Senna (brazil, Hispania) +9.902 – 11
23. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) – idő nélkül – 2
24. Karun Chandhok (indiai, Hispania) – kör nélkül

Ajánlott videó

Olvasói sztorik