Élet-Stílus

Megint lemondta koncertjét a Tokio Hotel

Néhány napon belül másodszor mondta le oroszországi fellépését a Tokio Hotel német csapata.

Több ezer lány álldogált sírva a moszkvai lezárt aréna előtt, a hidegben. Az együttes azzal az indokkal mondta le a fellépést, hogy vitába keveredtek a helyi szervező, Topconcerttel. Amíg a négy magdeburgi zenész saját honlapján a koncert elmaradásáról írt, addig a moszkvai rendező arról számolt be, hogy minden feltételt teljesítettek a Tokio Hotel részére. A hét az együttes már egy Szent Pétervárba szóló meghívást is lemondott.

Mindeközben a Tokio Hotel énekese, Bill Kaulitz és ikertestvére Tom, Moszkvában látogatást tettek egy gyermekotthonban, és kiválasztott rajongókkal találkoztak hoteljükben egy autogrammóra keretében. Sok rajongó éppen azért utazott Moszkvába, hogy végre élőben lássák kedvenc együttesüket. A lemondott pétervári koncert után az orosz bulvárlap, a Komsomolskaja Pravda már a jegyeladási számokat nevezte meg fő okként. Éppen ezért, hogy valamiféle kompenzációt adhassanak a csalódott rajongóknak, meghívták őket Moszkvába. Érdekes, hogy ez a – most lemondott – koncert már jóval korábban is teltházasnak lett kikiáltva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik