Élet-Stílus

Korhatárossá tennék a házasságkötést

Szaúd-Arábiában a legtöbben támogatnák, ha életkorhoz kötnék a házasságkötést, hogy megakadályozzák, hogy a lányok nagy részét gyerekként adják férjhez.

Az arab lányok jelentős részének társadalmi és vallási indíttatásból családja választ férjet, sőt a frigyet még a feleségjelölt gyermekkorában meg is kötik. Így nem ritka az sem, hogy Szaúd-Arábiában a negyven-ötven éves férfiak tíz év körüli lányokat vesznek feleségül, persze csak azzal a megkötéssel, hogy nászéjszakára majd csak akkor kerül sor, ha az ara elérte a pubertáskort. Érthető okokból a nyugati társadalmak erősen kritizálják ezt a társadalmi gyakorlatot, de egy most elkészült szaúdi felmérés szerint, a helyi lakosság nagy része (mintegy 70%) is támogatná azt a kezdeményezést, hogy az országban életkorhoz kössék a házasságkötést.

Nemrég kapott visszhangot újra a téma, amikor egy 80 éves szaúdi férfi egy 12 éves gyermeklányt vett feleségül tisztes hozomány fejében, erre reagálva a szaúdi kormány bejelentette, hogy a jövőben, különös tekintettel a lányokra minimum életkorhoz (16-18) fogja kötni a házasságkötést. Szakértők több okból is üdvözölnék az új szabályozást, szerintük ugyanis ezzel javulnának a nők állampolgári jogai Szaúd-Arábiában, egyúttal ily módon csökkenhetne a válások és rossz kapcsolatok száma is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik