Élet-Stílus

Így, ahogy vagyunk

Hosszas hallgatását törte meg új mozifilmjével Makk Károly, a hazai filmlegenda. A korrupt Magyarországra fókuszáló dráma nem ítélkezik, de azért szemmel láthatóan üzen: nagy baj van.

Látleletet készített a mai magyar hétköznapokról Makk Károly rendező, akinek a neve egybeforrt a magyar film történetével (Liliomfi, Mese a 12 találatról, Ház a sziklák alatt, Megszállottak, Elveszett paradicsom, Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve stb.). Mivel 2006-ban láthattunk tőle utoljára mozifilmet (Egy hét Pesten és Budán), mindenképpen érdemes odafigyelni arra, hogy mit mond.

Nos, mint mindnyájunkat, a korrupcióba szédülő Magyarország érdekli, ahol nem sikerült a rendszerváltás (rendszerváltozás), és ahol miután a simlisek már jól lakatták a zsebüket, nejlonszatyrokban osztják tovább a pénzt a „pártprofesszoroknak”. Merthogy elsődleges vetületében „mindössze” annyi történik a filmben, hogy valahol a keleti végeinken frissen – közös párttámogatással – választott városi polgármester, Bencze Gábor (Cserhalmi György) megpróbál úrrá lenni a korrupciós káoszon, amit itt egy uniós támogatással finanszírozott százmillió forintos reptér-újjáépítési projektpályázat – és az abból visszaosztandó tízmilliós kenőpénz jelenít meg.

Új seprű jól seper, gondolhatnánk, és hát van is alapja a reménykedésnek (mindig van), hiszen az új városvezető a katonai repülés többszörös világbajnoka, és – így – a „tisztánlátás bajnoka” is. De nem: a politikus férfi – amit tudott előre – most megtapasztalja, hogy az égből a földre pottyant, és ha le akar számolni a simliskedők „trükkjeivel”, neki sem árt ismerni azokat.


S bár a miliő erősen emlékeztet a Móricz Zsigmondi Rokonok világára (filmre vitte Szabó István 2006-ban és Máriássy Félix 1954-ben), de ez nem a harmincas évek „úriasan” mulatozó dzsentri klubja, ahol még azért megfigyelhető valamiféle maradékerkölcs, itt egyszerűen és egészen pőrén isznak tivornyáznak és lopnak. Bencze sem Kopjáss István, számára nem egészen ismeretlen – és visszataszító – a maffiózó alpolgármestere (Csányi Sándor) és annak gazember „nagyvállalkozó” barátja (Szabó Győző) iszapos közege, ahol a sajtó embere – a zugfirkász – (Fenyő Iván) szintén csak a pénzre hajt – és ha történetesen nem adnak neki, akkor kiabál (vesztére). Ez egy ilyen világ. Ahol még a rendőrnek (Reviczky Gábor) is foltos a múltja valamilyen gyanús ügylettől.

Makk tulajdonképpen nem ítélkezik (persze, azért de), csupán azt mondja, hogy ez van kérem, nem kutatja, mi vezetett idáig, kész tényként állítja elénk a szennyes Magyarország létét – amiben a nagy pártok vezéremberei borítékban vagy szatyorban teszik el a pénzt, a film legjobb jelenetei, amikor két pártember (Mácsai Pál és Jordán Tamás) beszélget, vagy beszédesen egymásra nézve hallgat –, amiben az új idők új embere, a polgármester ugyan tisztességre és tisztaságra törekszik, de nem minden áron, pláne nem az élete árán is. Talán a magánszféra még tiszta, sugallja Makk, de a szerető (Nagy-Kálózy Eszter) kusza előélete a férjszerű társával (Trill Zsolt) ezt is idézőjelbe teszi, igaz, a filmidő előrehaladásával egyre világosabb, hogy kizárólag ez a nő hordoz – ellenpontként – kellő tisztaságot.


A filmben az idősebb filmes generáció alakjaitól kezdve (Törőcsik Mari) felvonulnak a középnemzedék jelesei (Cserhalmi, Mácsai, Jordán, Reviczky, Gáti Oszkár, Bán János, illetve Nagy-Kálózy és Szirtes Ági) és az ifjak is (Csányi, Szabó, Fenyő, Trill), de a túlságosan szerteszét-futó cselekményszálakból az író forgatókönyvírók – Makk mellett Kertész Ákos, Bereményi Géza és Medvigy Gábor – nem tudtak koherens karaktereket, koherens történetet kerekíteni.

Így, ahogy vagyunk 1

Igen, bólogattunk együtt a rendezővel, ez van, így, ahogy vagyunk, és bizony nem túl jó ez, de mivel nem tud megfogni a film, továbblapozzuk, mint az aktuális közpénz-lopást és letartóztatást taglaló napi újságcikket.

Így, ahogy vagytok

színes, magyar dráma, 94 perc, 2010, rendező: Makk Károly, szereplők: Cserhalmi György, Nagy-Kálózy Eszter, Csányi Sándor, Trill Zsolt, Szabó Győző, Fenyő Iván, Reviczky Gábor, Gáti Oszkár, Szirtes Ági, Törőcsik Mari, Mácsai Pál, Jordán Tamás, Bán János, forgalmazó: Hungaricom,
honlap

Olvasói sztorik