Élet-Stílus

Knoch a bírók miatt esett ki

Elégedetten értékelte a gyorskorcsolya-kapitány a magyar sportolók szerdai szereplését. Huszár kizárása felháborította, az ötödik női váltó a várakozásoknak megfelelően teljesített.

Telegdi Attila szövetségi kapitány büszkén tért vissza a magyar csapat szállására a rövidpályás gyorskorcsolyázók jégcsarnokából szerda éjszaka, mert a női váltó kemény küzdelemben lett második a nagy lökdösődést hozó B döntőben, s végül ötödikként zárta a vancouveri játékokat.
A szakember szerint a várt nagy csata zajlott a futamban, melyben versenyzői próbáltak tisztán korcsolyázni, miközben persze ’az adrenalin nagyon magasan volt a lányoknak’. “Nagyon kemény mérkőzés volt, bár számítottunk arra, hogy nagyon nagy küzdelem lesz. Eredetileg azt vártuk, hogy a japánok lesznek előttünk, hál Istennek, nem így történt – nyilatkozta a mob.hu-nak Telegdi. – Az elején jól el tudtunk jönni, talán túlontúl is jól, meglehet, egy kicsit jobban belekezdtünk a kelleténél, annyi előnye viszont volt ennek, hogy így nyugodtabban tudtak menni a lányok.”

Vancouveri képek

Vancouveri képek

Telegdit lenyűgözte, hogy Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Huszár Erika és Keszler Andrea egyaránt még a legélesebb helyzetekben is tudott koncentrálni és segíteni a másikat. “A váltásoknál azért történt annyi esés, mert rendre a hátulról érkezők lökték el a mi lökő embereinket, ám a lányok egy pillanatra sem adták fel, és még az esés pillanatában is a váltásra koncentráltak, bár a lábuk már nem volt a jégen, még mindig sikerült lendületet adni a saját embernek – elemezte a futamot a tréner. – Úgyhogy én megemelem a kalapom előttük: ezt vártam tőlük, és szerintem ők is ezt várták maguktól.”

A szerdai egyéni viadalokon nyújtottakkal sem elégedetlen a kapitány, Heidum 1000 méteres továbbjutásában előzetesen is bízott, Huszár kizárása azonban felháborította. A harmadik számában, 500 méteren is már az első körben kiesett Knoch Viktor szereplése pedig szerinte külön elemzésre szorul.

“Heidum Berni ilyen szereplése már az 1500 óta váratott magára, ahol látszott, benne van a jó eredmény, ám akkor egy hajszálon múlott a továbbjutása. Most viszont visszaigazolta, amit eddig is tudtunk, hogy mennyire jó formában van” – fejtegette örömmel Telegdi, majd áttért Huszár kizárására. – Azt a döntést viszont erősen megkérdőjelezem, amit Huszár Erikával kapcsolatosan hoztak, sőt, kijelenthetem: ez egy rossz döntést volt.”

A kapitány elmondása szerint a vezetőbíró azzal érvelt neki, hogy mindkét kanyarbíró beírta a magyar korcsolyázó hibáját, ezért nem volt hajlandó visszanézni az esetet: “Persze, tudjuk, nagyon lelassítaná a versenyt, ha minden kérdéses futamot visszanéznének, hiszen akadnak edzők, akik akkor is felteszik a kezüket, ha tényleg nem történt semmi, így amennyiben minden ilyen alkalommal videóznának, nem lehetne befejezni egy eseményt. Erikánál viszont kizárás történt, amin egy olimpiai továbbjutás múlt. Márpedig ha egy versenyző négy vagy még több évet készül erre a szereplésre, akkor annyit talán megérdemelne, hogy megerősítés alapján hozzák meg a döntést.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik