Az olasz és az angol listavezető Bajnokok Ligája-csatáját a korábban a Chelsea-t dirigáló, José Mourinho és a hosszú évekig Milánóban, az Inter városi vetélytársánál tevékenykedő Carlo Ancelotti személye tette különlegessé. Az első félidőben ugyan a Chelsea-nél volt többet a labda, a vendégcsapat többet is próbálkozott lövéssel, de nem sokra ment vele. Ráadásul már 3. percben hátrányba került… Sneijder átadása után Milito egy csellel becsapta Terryt, majd 12 méterről a jobb alsó sarokba helyezett.
A londoni csapat a 15. percben járt legközelebb a gólhoz, de a napokban szerencsés kimenetelű autóbalesetet szenvedett, egyébként magabiztosan védő Juilo Cesar sikeresen „kiimádkozta” a kapuból Drogba szabadrúgását, a csatár 25 méteres lövése nyomán a felsőlécen csattant a labda. A 33. percben könnyen növelhette volna előnyét Mourinho jelenlegi csapata, a „célfutballt” játszó Inter, csakhogy Sneijder centerezése után Eto’o a kapuval szemben állva egész egyszerűen nem találta el a labdát…
A Carlo Ancelotti legénysége úgy kezdte a második félidőt, ahogy az Inter az elsőt – góllal. Az 50. percben Ivanovics tört előre, majd Kalou elé került a labda, és az elefántcsontparti lövése nyomán a kapu bal oldalába. Az angolok szurkolók még nagyban ünnepeltek, amikor az Inter visszavette a vezetést, miután Cambiasso az első, blokkolt lövése után ismétlés gyanánt a kapu bal alsó sarkába lőtt. Cech vert helyzetben volt.
A cseh kapus ráadásul egy szerencsétlen mozdulat következtében meg is sérült, hordágyon vitték le a pályáról, a helyére Hilário állt be a 61. percben. A portugál kapus megúszta kapott gól nélkül, még csak nagy bravúrt sem kellett bemutatnia. Az egyenlítést követően a Chelsea sem hozta rá a frászt a hazai hívekre, de azért akadt két ígéretes helyzete. Mivel ezek kimaradtak, az Inter négy év után először nyert mérkőzést a BL kiesés szakaszában. Tavalyelőtt és tavaly is a nyolcaddöntőben búcsúzott az olasz csapat, mind a kétszer angol klub, jelesül a Liverpool, illetve Manchester United ejtette ki. Az Inter a Chelsea-n állhat bosszút – s az első lépést megtette a továbbjutás felé vezető úton, persze még nincs lefutva ez a párharc.
Döntetlen Moszkvában
A Sevilla továbbjutással kecsegtető eredménnyel, 1-1-es döntetlennel zárta a moszkvai kirándulást. A műfüvön lejátszott mérkőzés első félidejében a CSZKA Moszkva Honda és Aldonyin távoli lövéseivel veszélyeztetett, de Palopnak nem kellett nagyon izgulnia, mivel egyik sem találta el a kapuját. A Sevilla ugyanakkor az első valamirevaló lehetőségét gólra váltotta a 25. percben: Jesus Navas jobboldali beadása után két védő és a kivetődő kapus sem tudott tisztázni, Negredo élt a lehetőséggel, és hat méterről lőtt a hálóba. Később Romaric próbálkozott távolról, csakhogy a labda kapu fölött szállt el.
A szünet után jobban csipkedte magát a BL-nyolcaddöntőben először fellépő CSZKA Moszkva, de a kaput továbbra sem tudta eltalálni (Honda megpattant fejese centikkel a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret), Paloppal ellentétben viszont Akinfejevnek akadt dolga, de csak másodjára tudta megfogni a labdát Negredo életerős lövésénél.
A Sevilla kapusa a nagy semmittevésben talán kissé elmerevedett, a 66. percben mindenesetre alaposan elnézte Mark Gonzalez próbálkozosát. Valóban szó szerint csak nézte, ahogy a chilei 30 méterről a kapu bal oldalába bombázott. Szinte azonnal válaszolhatott volna a Sevilla, de Navas beadása nyomán Perotti lemaradt a labdáról, később ugyanő nem sokkal a bal alsó sarok mellé tüzelt, igaz, Akinfejev rajta volt a labdán. Átellenben Nacid megnyerhette volna a meccset a CSZKA Moszkvának, csakhogy Palop megfogta a ziccerét – ezzel pedig kijavította a korábbi hibáját.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Internazionale (olasz)-Chelsea (angol) 2-1 (1-1)
Milánó, San Siro, v.: Mejuto Gonzalez (spanyol)
Gól: D.Milito (3.), Cambiasso (55.), ill. Kalou (50.)
Inter: Julio Cesar – Maicon, Samuel, Lúcio, J. Zanetti – Sztankovics (Muntari, 85.) Cambiasso, Motta (Balotelli, 58.) – Sneijder – Eto’o (Pandev, 68.), Milito
Chelsea: Cech (Hilário, 61.) – Ivanovics, Ricardo Carvalho, Terry, Malouda – Ballack, Mikel, Lampard – Anelka, Kalou (Sturridge, 78.) – Drogba
CSZKA Moszkva (orosz)-Sevilla (spanyol) 1-1 (0-1)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, v.: Brych (német)
Gól: Mark Gonzalez (66.), ill. Negredo (25.)
CSZKA Moszkva: Akinfejev – V. Berezuckij, Ignasevics, A. Berezuckij, Szennyikov – Aldonyin, Semberas, Kraszics, Honda (Mamajev, 83.), Mark Gonzalez – Necid
Sevilla: Palop – Stankevicius, Escudé, Fazio, Adriano (Perotti, 59.) – Romaric, Zokora – Jesus Navas, Renato (Acosta, 89.) Fernando Navarro – Negredo (Kanouté, 77.)
Korábbi eredmények:
VfB Stuttgart (német)-Barcelona (spanyol) 1-1
Olimpiakosz (görög)-Girondins Bordeaux (francia) 0-1
Bayern München (német)-Fiorentina (olasz) 2-1
FC Porto (portugál)-Arsenal (angol) 2-1
Olympique Lyon (francia)-Real Madrid (spanyol) 1-0
AC Milan (olasz)-Manchester United (angol) 2-3