Élet-Stílus

Van pontszerzőnk az olimpián

admin
admin

2010. 02. 21. 08:26

A magyar sport második 6. helyezését a rövidpályás gyorskorcsolyázó Huszár Erika szerezte a téli ötkarikás játékok történetében, miután 1500 méteren ebben a pozícióban végzett Kanadában.

Az ezen a távon Torinóban negyedik Huszár Erika Almássy Zsuzsa örökébe lépett azzal, hogy hatodik, pontszerző helyen végzett a vancouveri téli olimpián. A műkorcsolyázó Almássy 42 éve, az 1968-as grenoble-i játékokon zárt ugyanebben a pozícióban.

A női gyorskorcsolyázók 1500 méteres, rendhagyó módon nyolcfős fináléjának elején a hatodik-hetedik helyen haladt a 26 éves magyar versenyző, majd egészen harmadik pozícióig tört előre. Később ugyan visszacsúszott, de a pontszerző helyét „szélesen” korcsolyázva magabiztosan tartotta meg a célig, Huszár ezzel legjobb európaiként zárt ebben a versenyszámban. Az aranyérmet a kínai Csou Jang nyakába akasztották.

Huszár akcióban (MTI)

Huszár akcióban (MTI)

„A döntőben megelőztem két embert, ráadásul olyan idővel, amire még álmomban sem mertem gondolni, nos, ezek alapján azt hiszem, büszke lehetek magamra” – nyilatkozta a pontszerzőnk a MOB weboldalának. A döntő futamban egyébként nem volt sem bukás, sem kizárás. A viadal korai szakaszában azonban igen, és Darázs Rózsa is ennek áldozata volt, mivel a visszajátszás során lökésen érték a bírák, nem versenyezhetett tovább. Heidum Bernadett – aki negyedik lett futamában – a 23. helyen végzett 1500 méteren.

A férfiaknál 1000 méteren avattak győztest, a koreai Li Jung Szu személyében. A magyar induló, Knoch Viktor nem jutott tovább a szerdai selejtezőből, végül a 21. helyen zárt.


Berecz nem ért célba (MTI/EPA)

Berecz nem ért célba (MTI/EPA)

A női szuperóriás-műlesiklásban két magyar volt érdekelt. Berecz Anna ezúttal nem ért a lejtő aljára, 15 versenyzőtársához hasonlóan kiesett, miután hibázott a pálya felső szakaszán. Ellenben a 17 éves Döme Zsófia két riválisát is megelőzte a célba érkezők közül, 8.95 másodperccel elmaradva az osztrák Andrea Fischbachertől a 36. helyen zárt.

„Tudtam, bármilyen pályán, így ezen a nehéz lejtőn is le tudok menni, ezt akartam bebizonyítani, leginkább magamnak” – mondta Döme. Bebizonyította – és Huszár is okkal lehet büszke magára a magyar szempontból legsikeresebb vancouveri versenynap után.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.