Élet-Stílus

Ámokfutás Milánóban: három kiállítás, nulla gól

admin
admin

2010. 02. 21. 09:44

Sorozatban harmadszor ikszelt a bajnokságban a címvédő Internazionale. Jose Mourinho immáron 131 mérkőzés óta veretlen csapataival bajnoki meccsen, hazai pályán.

Az Inter-Sampdoria mérkőzésen az Interben egyetlen olasz játékos sem lépett pályára (csereként sem), a Sampdoria tíz olasszal kezdett.
Az első félóra végén Samuel megkapta a második sárga lapját, miután lekönyökölte Pozzit. A kiállítás után elszabadultak az indulatok. Pár perc múlva szintén Pozzi volt a szenvedő fél: Cordoba lépett oda durván a csatárnak a felezővonalnál, a kolumbiai is mehetett zuhanyozni. Emiatt Tagliavento bírót hatalmas füttykoncert kísérte a szünetben az öltözőbe.

Az Inter azonban kettős emberhátrányban sem játszott alárendelt szerepet, sőt: a Sampdoria gyakorlatilag egyetlen valamirevaló ziccert sem dolgozott ki, a meccs vége felé pedig Pazzini is piros lapot kapott, így a Nerazzurrik emberhátránya egy főre olvadt.

A döntetlen azt jelenti, hogy Jose Mourinho tovább nyújtotta hazai veretlenségi szériáját – igaz, a nerazzurrik sorozatban a harmadik bajnokijukon is csak döntetlent értek el.

A másik szombati meccsen a Genoa magabiztosan verte hazai pályán az Udinesét.

serie A, 25. forduló

Internazionale-Sampdoria 0-0
Piros lap: Samuel (31.), Cordoba (38.), illetve Pazzini (73.)

Genoa-Udinese 3-0 (1-0)
Gól: Acquafresca (30., 54., – utóbbit 11-esből), Palacio (64.)
Piros lap: Zapata (58., Udinese)

Vasárnap:
AS Roma-Catania 15 ó
Atalanta-Chievo 15
Bologna-Juventus 15 (Sport1)
Cagliari-Parma 15
Fiorentina-Livorno 15
Palermo-SS Lazio 15
Siena- Napoli 15
Bari-AC Milan 20:45 (Sport2)

(Cikkünket partneroldalunktól, a focitipp.hu portáltól vettük át)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.