Élet-Stílus

Mire ment Beckham és Benzema a „sajátjai” ellen?

A milánói David Beckham és a madridi Karim Benzama is először játszott egykori csapata, a Manchester United, illetve a Lyon ellen - cikkünkből kiderül, hogy milyen teljesítményt nyújtottak.

Az Old Traffordnak 2003-ban búcsút intő angol játékos a mérkőzés előtt azt mondta, életében először kívánja azt, hogy a Manchester United veszítsen, de kedd este, a BL-nyolcaddöntő odavágóján nem sokat tett ezért. Nem állíthatjuk, hogy nem küzdött, hajtott, miután 9,07 kilométert futott, de ez nem párosult jó játékkal. Beckham szélső középpályás létére nem feltétlenül ragaszkodott a vonalhoz, gyakorta beljebb lépett.

Mire ment Beckham és Benzema a „sajátjai” ellen? 1

A passzainak ugyan 80 százaléka (33/41) jó helyre ment, azonban hiányzott belőle a vállalkozókedv, a neki jutott 72 perc alatt csak egyszer próbálkozott lövéssel, de a kaput nem találta el. Az ellenfelet ugyanakkor igen: kétszer szabálytalankodott.

A dicséretére szóljon, hogy az AC Milan első gólját az ő előreívelt szabadrúgása előzte meg, végül Ronaldinho használta ki, hogy a vendégvédők nem tudtak felszabadítani. A pontrúgásokat rendre rá bízta Leonardo vezetőedző, három szabadrúgásnál, két szögletnél állhatott a labda mögé. Cseréje, Clarence Seedorf ezzel együtt hasznosabb volt nála, mivel a holland állította be a – Milan szemszögéből – 2-3-as végeredményt.

„Egy Manchester United-szintű csapat ellen egyszerűen nem szabad ennyi lehetőséget elhibázni. A második gólunkat szerző Seedorfnak köszönhetően azért versenyben maradtunk a továbbjutásért” – nyilatkozta a lefújást követően a 34 éves, 115-szörös angol válogatott játékos, akinek tetszett a körítés, a hangulat, és ismét leszögezte, bár jelenleg a milánói csapat sikereiért küzd, továbbra is a Manchester United szurkolója.

Mire ment Beckham és Benzema a „sajátjai” ellen? 1

Beckhamhez hasonlóan Benzema sem hozta rá a frászt volt csapata közönségére. A Real Madrid francia támadója Gonzalo Higuaín cseréjeként a 64. percben lépett pályára Lyonban, leginkább a felezővonal és a tizenhatos között középen mozgott, 3,6 kilométert tett meg, emellett 15 passzából 10 jó volt. Egyszer lőtt kapura, s bár el is találta azt, nem tudott segíteni a Realon, amely 1-0-ás vereséget szenvedett Franciaországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik