Élet-Stílus

230 ezren látták a Botticelli-kiállítást

admin
admin

2010. 02. 16. 15:23

Mintegy 230 ezer látogató tekintette meg a vasárnap esti zárásig a budapesti Szépművészeti Múzeum Botticellitől Tizianóig című kiállítását, amely így a múzeum történetének harmadik legsikeresebb időszaki tárlata lett.

Az itáliai reneszánsz festészetét átfogó módon bemutató kiállítás 2009. október 28-án nyílt meg, és február 8-án érte el a kétszázezres látogatószámot. A tárlatra az utolsó két napon több mint 10 ezren voltak kíváncsiak.

A Szépművészeti 80 reneszánsz művész 130 festményét mutatta be a nagyszabású kiállításon, amelyhez a világ több mint ötven múzeuma kölcsönzött képeket, köztük a művészettörténet egyik leghíresebb és legértékesebb alkotását, Leonardo da Vinci Hermelines hölgyét. A tárlat címében kiemelt alkotók mellett a látogatók találkozhattak többek között Giorgione, Raffaello, Veronese és Tintoretto alkotásaival is.

A múzeum közleménye kitért arra, hogy a kiállítás a külföldi közönség körében is nagy visszhangot váltott ki; több mint 30 ország állampolgárai váltottak jegyet a tárlatra. A nemzetközi sajtó is kedvezően reagált a három éves szervezőmunkával megvalósított kiállításra: a Financial Times, az Apollo című tekintélyes brit művészeti magazin honlapja és a szintén mértékadó The Art Newspaper egyaránt méltatta a bemutatott anyagot, illetve a múzeumot.

A Botticellitől Tizianóig a múzeum történetének harmadik leglátogatottabb kiállításaként zárt, eddig csupán a Van Gogh Budapesten (483 ezer látogató 2006-2007-ben), illetve a Monet és barátai című tárlat (250 ezer néző 2003-2004-ben) vonzott nagyobb közönséget.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.