Élet-Stílus

Hatalmas rekord az NBA All Star-gáláján

Minden idők legnézettebb kosárlabda-mérkőzésén, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság idei All Star-gáláján Kelet válogatottja 141-139-re legyőzte a Nyugatot.

Kelet győzelmével 36-24 alakította a Nyugati főcsoport csapatával szembeni mérlegét, mégsem emiatt marad majd emlékezetes az idei All Star-gála, amelyre hétfő virradóra Dallasban, a város a profi amerikaifutball-csapatának ultramodern létesítményében került sor. A hivatalos adatok szerint 108 713-an zsúfolódtak össze a Cowboys-stadionban.

Gyors fejszámolás után megkapjuk az eredményt: 30 584-gyel többen, mint a korábbi rekordnak számító a Kentucky és a Michigan State egyetemi csapatainak mérkőzésén, amelyet szintén NFL-stadionban, a detroiti Ford Fielden rendeztek 2003 decemberében.

Hatalmas rekord az NBA All Star-gáláján 1

Az új nézőcsúcsot felállító mérkőzésen mind a két csapatban akadtak hiányzók: a keletiek Allen Iversont, a nyugatiak pedig a liga egyik legjobbját, Kobe Bryantet, valamint Chris Pault voltak kénytelenek nélkülözni. Nyugat kezdett jobban, 6-0-val indított, az első negyed végén azonban már a keletieknél volt az előny. A folytatásban felváltva vezettek a csapatok, majd 57-57-es állást követően Kelet meglépett, és egészen a negyedik negyed közepéig vezetett (olykor tíznél is több pont volt a különbség).

Nyugat ugyan kiegyenlített, a vezetést viszont nem tudta átvenni, de a folytatásban is tapadt a riválisra. Öt másodperccel a vége előtt, 139-139-nál Chris Bosh mindkét büntetőjét értékesítette, ezzel megnyerte a meccset a keletieknek, a túloldalon ugyanis Carmelo Anthony – háromtizeddel a vége előtt – elhibázta a hárompontos kísérletét.

A mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP) a győztes csapatból került ki, annak legjobbja, Dwyane Wade, a Miami Heat klasszisa 28 ponttal, 11 assziszttal és 6 lepattanóval érdemelte ki a megtisztelő címet. A liga pontversenyében jelenleg első LeBron James 25 pontig jutott, míg a nyugatiak legjobbja, Anthony 27-tel zárt.

Veszteséges az NBA

Idén 400 millió dolláros veszteséggel számol az NBA. David Stern NBA-főigazgató szerint a deficitért a gazdasági világválság és a játékosok szakszervezetével történt legutóbbi – a ligára nézve hátrányos – bérmegállapodás okolható. Az elmúlt években legfeljebb 200 millió dolláros veszteséget produkált az tengerentúli profiliga.

All Star-gálamérkőzés:
Kelet-Nyugat 141-139 (37-34, 39-35, 42-40, 23-30)
Kelet: Wade 28 pont, L. James 25, Howard 17, J. Johnson 10, Garnett 4. Cserék: Bosh 23, Pierce 8, Horford 8, Rose 8., Rondo 4, D. Lee 4, G. Wallace 2.
Nyugat: Anthony 27, Nowitzki 22, A. Stoudemire 12, Nash 4, Duncan 3. Cserék: Billups 17, Durant 15, D. Williams 14, Gasol 13, Randolph 8, Kaman 4, Kidd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik