A győzelmi kényszerben játszó Vasas a mérkőzés elején kétszer is hátrányba került (0-1, 1-2), aztán viszont átvette az irányítást, és egyik olimpiai bajnoka, Hosnyánszky Norbert révén – aki négy gólt szerzett, összesen pedig hattal zárt -, valamint a kétszer eredményes Kovács Róbertnek köszönhetően a nagyszünetre fordított (6-3).
A folytatásban a görögök egyre kisebb ellenállást tanúsítottak, a Vasasban már a cserék is következmény nélkül szóhoz juthattak, s a különbség nagysága maradt az egyetlen nyitott kérdés. Illetve inkább az: mire megy a Jug a Kiss Gergelyt és Steinmetz Ádámot is felsorakoztató Kotor ellen? A végeredménytől nagyban függött ugyanis a Vasas sorsa.
Nos, nem sokra, mert montenegróiak simán, 14-10-re győztek, ami annyit tesz, hogy az angyalföldi csapat március 3-án megszerezheti a második – még továbbjutást érő – helyet a montenegrói alakulat mögött, amennyiben nyer a befejező csoportkörben Dubrovnikban. A szombat esti Kotor-sikerből mindkét magyar olimpiai bajnok részt vállalt, a gólok közül Kiss Gergely kettőt lőtt, Steinmetz Ádám pedig egyszer talált be.
Döntetlent ért el az Eger
Az egri együttes szinte végig kézben tartotta a ruzai Vizes Sportok Palotájában rendezett mérkőzést: 3-1-re, 4-2-re is vezetett a Csehov ellen, a végjátékban kihagyott helyzet miatt azonban meg kellett elégednie az 5-5-ös döntetlennel.
„Nagyon jó meccset játszottunk, kezünkben volt a győzelem. Többször lezárhattuk volna a küzdelmet, de nem tettük meg, ami sajnos egri hiba. Nagyon jól védekeztünk, Szécsi jól védett. Egy megszokottabb uszodában nagy valószínűséggel több gólt lőttünk volna. A Csehov ellen jó eredmény ez a döntetlen, főleg, hogy csak nekünk volt esélyünk a győzelemre” – értékelte a látottakat Gerendás György, az egri csapat vezetőedzője.
Euroliga, B csoport, 5. forduló:
TEVA-VasasPlaket – Panioniosz (görög) 14-7 (3-2, 3-1, 4-1, 4-3)
A magyar góldobók: Hosnyánszky 6, Kovács, Katonás 2-2, Hőna, Varga Dániel, Decker, Létay 1-1
D csoport, 5. forduló:
Sturm Csehov (orosz) – ZF-Eger 5-5 (1-2, 1-2, 2-1, 1-0)
A magyar góldobók: Bárány 2, Feltham, Kovács G., Bundschuh 1-1