Élet-Stílus

Megkezdődött a téli olimpia

Vancouverben kezdetét vette a XXI. téli olimpia: a 16 napig tartó versenysorozatot Michaëlle Jean, Kanada főkormányzója nyitotta meg közép-európai idő szerint szombat hajnalban.

Az ötkarikás esemény február 28-ig tart, 16 magyar sportoló áll rajthoz, s 15 sportág 86 versenyszámában avatnak győztest. Vancouverben 82 ország közel 2700 versenyzője vesz részt.
A megnyitó kezdetén felvonták a kanadai zászlót, és bemutatkoztak az ország őslakosai, a különböző indián törzsek.
Az időjárás miatt nem kellett aggódni, mivel a téli játékok történetében először fordult elő, hogy a megnyitót fedett csarnokban rendezték. A szervezők – szakítva a hagyományokkal – már a megnyitó elején felvonultatták a sportolókat, hogy ők is élvezhessék a látványos műsort. A sort az olimpia szülőhazája, Görögország nyitotta. A grúzok a pénteken elhunyt Nodar Kumaritasvili szánkósuk emléke előtt tisztelegve fekete gyászszalaggal és sállal vonultak fel. A megnyitót a szervezők az elhunyt sportoló emlékére ajánlották fel. A delegációt felállva köszöntötte az 55 ezres nézősereg.

GALÉRIA

GALÉRIA

A 16 fős magyar küldöttség nemzeti zászlaját a 2004-ben Európa-bajnok, utolsó olimpiájára készülő műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia vitte. A világon összesen 12 ország (Ausztria, Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Svédország és Svájc) van, amely valamennyi téli játékokon szerepelt, de ebből a csoportból csak a magyarok nem szereztek még aranyérmet.

A közel egyórást felvonulást – házigazdaként – Kanada zárta. A Kajmán-szigetek, Kolumbia, Ghána, Montenegró, Pakisztán, Peru és az önálló Szerbia első alkalommal szerepel téli olimpián.
Ezt követően Nelly Furtado és Bryan Adams, két világhírű kanadai énekes adta el a játékok hivatalos dalát, majd következett egy újabb egy órás, látványos műsor.

John Furlong, a szervezőbizottság (VANOC) vezetője is köszöntötte a résztvevőket, és egy melegszívű olimpiát ígért a következő két hétre. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke ezt követően felkérte Michaëlle Jeant, Kanada főkormányzóját, hivatalosan nyissa meg az olimpiát.

GALÉRIA

GALÉRIA

Ezek után megérkezett az olimpia zászló a csarnokba, a BC Place-be. Az olimpiai esküt Hayley Wickenheiser kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kanadai női jégkorongos mondta el.

Az olimpiai váltó végén a fedett pálya közepén felállított, három, egymásba dőlő jégoszlopból álló tömb tetején kanadai sportolók, Nancy Greene síelő, Catriona LeMay-Doan gyorskorcsolyázó és Steve Nash kosárlabdázó gyújtották meg a 16 napig égő lángot. A legendás jégkorongozó, a négyszeres Stanley Kupa-győztes Wayne Gretzky szintén ott volt velük, de neki nem jutott oszlop. A hangos bemondó azt közölte, Gretzky egyedül, egy külső, nyitott helyszínen is lángot gyújt majd. A korábbi kiválóság közel öt perc múlva valóban feltűnt Vancouver belvárosában, és meggyújtott egy másik lángot.

Az csak később derülhet ki, hogy szervezői malőr történt-e. Elképzelhető, hogy a Gretzky számára kiosztott oszlop műszaki hiba miatt nem emelkedett ki a talajból, és ezért kellett alternatív megoldást találni, vagy pedig a kanadai rendezők eleve így akarták még emlékezetesebbé tenni a megnyitót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik