Élet-Stílus

Kínai film nyitja a Berlinalét

Az Apart together című filmmel és Hajdu Szabolcs új alkotásával, de Roman Polanski nélkül indul a 60. berlini filmfesztivál.

Kínai film, Vang Csüan-an (Wang Quan-an) rendező Tuan Jüan (Tuan Yuan – Apart together) című szerelmi történetének bemutatásával nyílt meg csütörtök este a berlini nemzetközi filmfesztivál, közismert nevén a Berlinale. A mostani minden idők legnagyobb és legemlékezetesebb fesztiváljának ígérkezik, a Berlinale ugyanis idén ünnepli 60. születésnapját.

A német főváros szívében, a Potsdamer Platzon lévő Berlinale filmpalotában és a főváros több más filmszínházában a világ több mint 50 országából – köztük Magyarországról is – csaknem 400 film kerül bemutatásra, közülük 20 a hivatalos versenyprogramban. A 20 versenyfilmből – amelyek között német, amerikai, francia, brit, norvég, dán, kínai, japán, orosz, török, iráni és argentin filmek vannak – 18 premier. Így világpremier volt a csütörtök este bemutatott nyitófilm is. A kínai filmrendező egyébként jól ismert Berlinben, 2007-ben már Arany Medve-díjat kapott a Tuja házassága című alkotásáért. De a Berlinalén debütál a többi között Roman Polanski legújabb filmje a The Ghost Writer című politikai thriller is, a világhírű rendező azonban svájci házi őrizete miatt nem utazhatott el a német fővárosba.

A fesztivál magyar vonatkozása: az innovatív, avantgárd filmek bemutatkozásának helyszínéül szolgáló Fórum szekcióba meghívást kapott Hajdu Szabolcs legújabb játékfilmje, a 41. Magyar Filmszemlén fődíjas Bibliothéque Pascale. Versenyen kívüli színfoltja pedig Rob Marshall sztárokkal teletűzdelt filmmusicaljének, a Kilencnek (Nine) a bemutatása. A filmben Oscar-díjas színészek serege szerepel, így Nicole Kidman, Sophia Loren, Penélope Cruz, Daniel Day-Lewis, Marion Cotillard és Judi Dench is.

A nemzetközi zsűri elnöke Werner Herzog filmrendező, a német filmművészet kiemelkedő alkotója, aki félévszázados pályafutása során több mint ötven filmet készített. Az elnökletével működő testület amerikai, olasz, szomáliai, német, kínai és spanyol tagjai – köztük Renée Zellweger – döntenek a legjobb filmnek járó, Berlin szimbólumának számító Arany, továbbá az Ezüst Medvék sorsáról.

Ami a hat évtizedes múltat illeti, lehetetlen felsorolni a nemzetközi filmvilág mindazon “csillagait”, akik a korábbi fesztiválokon a főszerepet játszották. A krónikák szerint az egyetlen örök hiányzó az amerikai Marylin Monroe. A születésnapra a többi között Leonardo DiCapriót, Jeanne Moreau-t, Ben Stillert, Gérard Depardieu-t, Ewan McGregort, Ben Kingsleyt és Jackie Chant várták a német fővárosba. A fesztiválon a játékfilmek mellett versenyeznek egymással a rövidfilmek, a dokumentumfilmek, a gyermekfilmek és az egyéb különleges filmek, találkoznak a fiatal rendezők, a forgatókönyvírók és általánosságban a filmkészítők, az úgynevezett Shooting Stars programban pedig bemutatkoznak a legtehetségesebbnek tartott fiatal színészek. A berlini fesztivál Cannes és Velence mellett a világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja, amely tizenegy napig tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik