Élet-Stílus

Super Bowl: „szentek” a mennyekben – videó

Negyvenhárom éves történetének első Super Bowl-győzelmét aratta a New Orleans Saints, miután - magyar idő szerint - hétfőre virradóra, Miamiban legyőzte az Indianapolis Colts csapatát.

Mesébe illő a „szentek” idei szezonja, amelyre hétfő hajnalban, Miamiban került fel a korona azzal, hogy az együttes elhódította a Vince Lombardi-trófeát. A Saints 43 éves története során először jutott be a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagyddöntőjébe, csaknem négy és fél esztendővel azután, hogy Katrina-hurrikán elképesztő pusztítást végzett a városban. A természeti katasztrófa nem csupán a louisianai metropoliszt nyomta víz alá – sajnos szó szerint… -, de csaknem a Saintsszel is végzett.
A csapat lehetetlen helyzetbe, mostoha körülmények közé került; albérletben készült és játszott, s a tulajdonos, Tom Benson már a végleges elköltözésen gondolkodott…

New Orleans, a város azonban talpra állt, és kitartását, akaraterejét szimbolizálva a Saints remekelt az idei szezonban: zsinórban 13 győzelmet „szállított”, és bár az alapszakasz hajrájában három vereség is becsúszott gyors egymásutánban, ezzel együtt a „szentek” esélyesként feszülhettek a rájátszásnak, amely során – az Arizona Cardinalst és a nem is olyan titkos favoritnak vélt Minnesota Vikingsot búcsúztatva – a Super Bowlig meneteltek, a klub történetében elsőször nyerték meg a Nemzeti főcsoportot.

GALÉRIA

GALÉRIA

A 41. nagydöntőben, Miamiban a Peyton Manning-féle Indianapolis Colts várt a Saintsre, amely – akárcsak a Katrina-hurrikán után – ezúttal is nagyon nehéz helyzetből állt talpra. A liga legjobb támadóegysége első két nekifutására még csak a „felezővonalat” sem lépte át, miközben az Amerikai főcsoport-bajnok, az előztesen valamivel esélyesebbnek tartott Indianapolis Colts első két támadássorozatából 10 pontot szorgoskodott össze. Előbb a Super Bowlok históriájának legidősebb játékosa, a 42 éves Matt Stover szerzett mezőnygólt 38 yardról, majd a New Orleans-i születésű Manning – akinek az édesapja, Archie 11 évig irányított a Saintsben – adott touchdown-passzt Pierre Garconnak.

A „szentek” azonban összekapták magukat a folytatásra, az NFL legbiztosabb kezű irányítója, Drew Brees is túllendült a kezdeti megilletődöttségén, de a New Orleans hiába került TD-közelbe (egy ízben mindössze másfél yardra volt a célterülettől…), a második negyedben csak mezőnygólra futotta az erejéből – igaz, ebből kettőt szerzett. A 23 éves Garrett Hartley messziről, 46, illetve 44 yardról vágta a labdát a vasak közé.

A körítés is kitűnő volt

A szervezők ezúttal is látványos showműsorrá, multikulturális rendezvénnyé varázsolták a Super Bowlt. A mérkőzés előtt Grammy-díjas énesnőkké volt a terep: Queen Latifah dala után Carrie Marie Underwood énekelte el az amerikei himnuszt, amelynek záró sorainál a légierő vadászgépei húztak el a Sun Life-stadion felett.

Bár ez az aktus éppen úgy hozzátartozik a nagyddöntő körítéséhez, mint a tűzijáték vagy a pomponos lányok hada, mégis említésre méltó, minekután a Super Bowl idejére, a szigorú biztonsági intézkedéseknek megfelelően, repülési tilalmat rendeltek el a floridai városban, emiatt még a televíziós helikopterek sem szállhattak fel.

A nagyszünetben szorgos kezek valóságos koncerthelyszínné változtatták a gyepszőnyeget, a percek alatt összetákolt színpadon az 1964-ben alapított The Who lépett fel a „half time-showban”. A legendás brit rockzenekar eredeti felállásából már csak két tag, Pete Townshend gitáros és Roger Daltrey énekes van az élők sorában.

A nagyszünet után a Saints váratlan dologgal rukkolt elő, kezdőrúgás helyett egy úgynevezett onside kickkel. Amely annyit tesz, hogy a rugó csupán 10 yardra rúgja el a labdát, így esélyt ad a saját embereinek annak megszerzésére, de ezzel hatalmas kockázatot vállal – ugyanis sikertelenség esetén a rivális remek mezőnypozícióba kerül.

A „húzás” azonban bejött, és a támadássorozat végén Brees passzából Pierre Thomas a célterületen belülre sasszézott a labdával, ezzel előnyhöz juttatta az övéit. A Colts válasza ugyanakkor nem váratott magára sokáig, átellenben Joseph Addai a plyoffban megfutotta első touchdownját, így egy negyeddel a vége előtt még úgy is az Indinapolisnál volt az előny, hogy Hartley 47 yardrólról szerzett ismét mezőnygólt.

A záró etap Breesről és az 1967 novemberében, Mindenszentek napján alapított Saintsről szólt. Miután Stover 51 yardról elpuskázott egy mezőnygól-kísérletet, a néhány éve súlyos sérülést szenvedett „karmester” – akinek akkortájt még a pályafutása is veszélybe került – előbb egy újabb TD-hez, majd a bónuszrúgás helyett választott sikeres kétpontos akcióhoz segédkezett. A pontokat Jeremy Shockey és Lance Moore szerezte, 24-17-re alakítva ezzel az állást. A győzelem küszöbére ért a New Orleans.

A négyszeres MVP-díjazott Manning és csapata persze nem adta meg magát, a labdát viszont eladta a klasszis irányító, Tracy Porter 74 yardos, úgynevezett interception-visszahordása újabb hét New Orleans-pontot eredményezett. A Colts innen már képtelen volt visszakapaszkodni, bár mindent megtett, a célterülethez közel mezőnygól helyett negyedik kísérletnél is touchdownnal próbálkozott, ugyanakkor nem járt sikerrel.

A Sean Payton főedző által gardírozott „szentek” mennybe mentek, a 288 yarddal és két TD-passzal záró Breest pedig a döntő legértékesebb játékosának (MVP) választották. Manning ugyan több yardot passzolt nála, 333-at, de egyszer eladta a labdát – és ez végzetesnek bizonyult. Indanapolis büszkesége elbukott, ez a mese nem róla szólt…

XLIV. Super Bowl:
New Orleans Saints-Indianapolis Colts 31-17 (0-10, 6-0, 10-7, 15-0)
Florida, Miami, Sun Life-stadion, 74 059 néző.

—-A korábbi nagydöntők—-
1967: Green Bay Packers-Kansas City Chiefs 35-10
1968: Green Bay Packers-Oakland Raiders 33-14
1969: New York Jets-Baltimore Colts 16-7
1970: Kansas City Chiefs-Minnesota Vikings 23-7
1971: Baltimore Colts-Dallas Cowboys 16-13
1972: Dallas Cowboys-Miami Dolphins 24-3
1973: Miami Dolphins-Washington Redskins 14-7
1974: Miami Dolphins-Minnesota Vikings 24-7
1975: Pittsburgh Steelers-Minnesota Vikings 16-6
1976: Pittsburgh Steelers-Dallas Cowboys 21-17
1977: Oakland Raiders-Minnesota Vikings 32-14
1978: Dallas Cowboys-Denver Broncos 27-10
1979: Pittsburgh Steelers-Dallas Cowboys 35-31
1980: Pittsburgh Steelers-Los Angeles Rams 31-19
1981: Oakland Raiders-Philadelphia Eagles 27-10
1982: San Francisco 49ers-Cincinnati Bengals 26-21
1983: Washington Redskins-Miami Dolphins 27-17
1984: Los Angeles Raiders-Washington Redskins 38-9
1985: San Francisco 49ers-Miami Dolphins 38-16
1986: Chicago Bears-New England Patriots 46-10
1987: New York Giants-Denver Broncos 39-20
1988: Washington Redskins-Denver Broncos 42-10
1989: San Francisco 49ers-Cincinnati Bengals 20-16
1990: San Francisco 49ers-Denver Broncos 55-10
1991: New York Giants-Buffalo Bills 20-19
1992: Washington Redskins-Buffalo Bills 37-24
1993: Dallas Cowboys-Buffalo Bills 52-17
1994: Dallas Cowboys-Buffalo Bills 30-13
1995: San Francisco 49ers-San Diego Chargers 49-26
1996: Dallas Cowboys-Pittsburgh Steelers 27-17
1997: Green Bay Packers-New England Patriots 35-21
1998: Denver Broncos-Green Bay Packers 31-24
1999: Denver Broncos-Atlanta Falcons 34-19
2000: St. Louis Rams-Tennessee Titans 23-16
2001: Baltimore Ravens-New York Giants 34-7
2002: New England Patriots-St. Louis Rams 20-17
2003: Tampa Bay Buccaneers-Oakland Raiders 48-21
2004: New England Patriots-Carolina Panthers 32-29
2005: New England Patriots-Philadelphia Eagles 24-21
2006: Pittsburgh Steelers-Seattle Seahawks 21-10
2007: Indianapolis Colts-Chicago Bears 29-17
2008: New York Giants-New England Patriots 17-14
2009: Pittsburgh Steelers-Arizona Cardinals 27-23

Ajánlott videó

Olvasói sztorik