Élet-Stílus

Ranieri és a Roma: szédítő rekordok nyomában – videó

Nyolcszor találta el a kaput a Fiorentina, kétszer az AS Roma, mégis a fővárosiak nyerték a Serie A 23. fordulójának vasárnap esti derbijét: Fiorentina-Roma 0-1.

A végig kreatívabban futballozó, több helyzetet kidolgozó Fiorentinának állt a zászló a mérkőzésen, egészen a 82. percig. Akkor egy jobb oldali szöglet után az addig csak csetlő-botló Vucinic elé pattant a labda, és a montenegrói öt méterről a léc alá bombázott.

A hajrában hiába játszott öt támadóval a Fiorentina, egyenlítenie, de még helyzetbe kerülnie sem sikerült Prandelli csapatának.
A Roma immár pontelőnnyel áll a tabella második helyén, megelőzve a Milant is. A 2010-ben a negyedik vereségét elszenvedő Fiorentina csak a 11. helyen tanyázik, s hátránya a BL-indulást jelentő negyedik helyen álló Napolival szemben 7 pont.

Az AS Romának ez volt sorozatban a 19. tétmérkőzése, amelyen nem szenvedett vereséget, a csapat mérlege ezeken a találkozókon 16 győzelem, 3 vereség.

A klubrekordtól még így is nagyon messze áll Claudio Ranieri – azt Niels Liedholm irányítása alatt érte el a Roma a nyolcvanas évek elején, amikor 35 meccset hozott le vereség nélkül (16-19-0). Ha azonban a következő fordulóban a Roma tovább őrzi szériáját a Palermo ellen is, akkor Ranieri beéri Fabio Capellót, aki a 2003/2004-es idényben jutott el húsz veretlen meccsig a Romával.

serie a, 23. forduló

Fiorentina-AS Roma 0-1
Gól: Vucinic (82.)

Korábban:
Atalanta-Bari 1-0
Bologna-AC Milan 0-0
Genoa-Chievo 1-0
Internazionale-Cagliari 3-0
SS Lazio-Catania 0-1
Siena-Sampdoria 1-2
Udinese-Napoli 3-1
Livorno-Juventus 1-1
Palermo-Parma 2-1

(Cikkünket partneroldalunktól, a focitipp.hu portáltól vettük át)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik