Élet-Stílus

Leiskolázta a címvédőt a Bayern

admin
admin

2010. 02. 06. 17:56

A Bundesliga élén álló négy csapat közül csak a Bayern München nyert, és pontok tekintetében behozta a listavezető Leverkusent. A Hoffenheim hosszú szünet után győzött, a HSV kétgólos előnyt szórakozott el.

Ribéry csak a kispadon kezdett, de a bajoroknak semmiféle gondot nem okozott a címvédő Wolfsburg legyőzése a német bajnokság 21. fordulójában, szombaton. Egy éve többek között Grafite szenzációs találatával a „farkasok” megalázó, 5-1-es verést mértek a bajorokra, akiken az első perctől látszott, hogy vissza akarnak vágni.

Robben már a második percben kilőtte a bal alsó sarkot, igaz pillanatokkal később Grafite lábában maradt az egyenlítés. A bajorok védelme állta a hazai rohamokat, majd egy félresikerült felszabadítás után van Buyten megduplázta meg a Bayern előnyét.
A második félidőben Olic helyére érkezett Ribéry, és a bajorok lefocizták ellenfelüket. Van Gaal csapata időnként kimondottan látványos játékkal rukkolt elő, és nem is sokat kellett várni a harmadik Bayern-gólra: Ribéry emelését Barzagli a saját kapujába lőtte. A végszó a tizenegyest hibázó Grafité volt, de Wolfsburg sorsán nem változtatott a brazil fejese.

A Bayern pontok tekintetében behozta a Leverkusent, amely képtelen volt mind a három pontot elhozni (1-1) a Bochum otthonából annak ellenére, hogy végig hatalmas mezőnyfölényben játszott.

A Hamburg kétgólos előnyt szórakozott el Kölnben, és már kilenc pont a lemaradása a listavezető duóval szemben. A HSV-ban bemutatkozott a januárban igazolt Ruud van Nistelrooy, a 3-3-as álláson azonban a holland gólvágó sem tudott változtatni.

A Hoffenheim a negyedik tavaszi fordulóban belőtte első gólját, és 2-1-re verte a Hannovert. Utóbbi csapat veresége ellenére maradt a 16. helyen, miután a Nürnberg egy késői góllal 2-1-re kikakapott Stuttgarttól. A svábok tavasszal valamennyi meccsüket megnyerték, s már nyolcadikok a tabellán – holott a 15. pozícióból kezdték meg az évet.

bundesliga, 21. forduló

1. FC Köln-Hamburger SV 3-3 (1-2)
Gól: Mohamad (31.), Novakovic (75.), Chihi (88.), illetve Jansen (2.), Petric (36., 50., a másodikat 11-esből)

VfL Bochum-Bayer Leverkusen 1-1 (0-1)
Gól: Dedic (68.), illetve Derdiyok (45.)

SC Freiburg-FC Schalke 04 0-0

1899 Hoffenheim-Hannover 96 2-1 (2-0)
Gól: Carlos Eduardo (35.), Salihovic (40., 11-esből), illetve Koné (57.)

VfL Wolfsburg-Bayern München 1-3 (0-2)
Gól: Grafite (90.), illetve Robben (2.), van Buyten (26.), Barzagli (57., öngól)

1. FC Nürnberg-VfB Stuttgart 1-2 (0-1)
Gól: Bunjaku (60.), ill. Gebhart (22.), Hilbert (87.)

Pénteki meccs:
Werder Bremen-Hertha BSC 2-1

Vasárnapi meccsek:
FSV Mainz 05-Borussia Mönchengladbach 15:30 ó
Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt 17:3

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.