Élet-Stílus

Drámai csatában nyert a Győr

admin
admin

2010. 02. 06. 19:20

A 35 percig gyengén, majd utána szenzációsan játszó Győr 25-23-ra nyert a vendég szlovén Krim Ljubljana ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 1. fordulójában.

Kapusbravúrokkal indult a csata, folytatásban viszont potyogtak a gólok. Eleinte felválta találtak be az együttesek, majd a 12. percben lépéselőnybe került a nagy iramot Ljubljana, amely 10-7-re megugrott. A győri időkérés ellenére tovább nőtt a különbség, mert a magyar bajnokcsapatból csak Amorim nyújtott elfogadható teljesítményt.

Konkoly Csaba vezetőedző rengeteget cserélt, ugyanakkor a hazaiak erejéből kizárólag arra futotta, hogy ne legyen szinte ledolgozhatatlan a hátrányuk a szünetre.

A második félidő eleje sem az ETO szája íze szerint alakult: az első három gólt a Ljubljana dobta. Régen játszott már ilyen rosszul a magyar bajnok, a lelkes közönség ébresztőt fújt. Közben kiállították a Krim Ljubljana magyar légiósát, Zácsikot.

Ez felért egy „harci indulóval”, és Spiridon vezérletével beindult a győri henger. Öt perc alatt 11-17-ről 17-19 lett az állás, vagyis ismét minden nyílttá vált. A szerencsével sem állt hadilábon a hazai gárda, többször a kapufa mentett a kapus, Pálinger helyett.

Negyedórával a vége előtt 20-19-re felzárkózott az ETO, kisvártatva pedig – emberhátrányban (!) – jött az egyenlítés. A lendületben maradó Győr a vezetést is átvette, miközben már Pálinger is sok fontos lövést megfogott. Időt kért a gödörbe került szlovén bajnok, amely 12 perc alatt csak kétszer volt eredményes.

Szívósan küzdöttek a vendégek, keményen tapadtak a Győrre, és hogy legyen egy kis pihenő a nagy rohanásban, ismét időt kért Konkoly. Négy és fél perc volt hátra ekkor, 24-22-t mutatott az eredményjelző. Nem adta fel a Krim, majdnem egyenlített, de Pálinger büntetőt fogott, aztán ismét a kapufa „sietett” a segítségére. Ezzel el is dőlt a két pont sorsa. A Győr jövő szombaton a norvég Larvik otthonában vendégszerepel.

Női BL, középdöntő, I. csoport, 1. forduló:
Győri Audi ETO KC-Krim Ljubljana (szlovén) 25-23 (11-14)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.