Élet-Stílus

Dárdaiék nagy bajban vannak – videó

A Werder Bremen véget vetett vesszőfutásának, miután a Bundesliga 21. fordulójának nyitómérkőzésén 2-1-re legyőzte a vendég Herthát.

A műtét után lábadozó Dárdai Pált nélkülöző, sereghajtó berliniek a 66. percig „állták a sarat” Brémában, sőt, Marko Marin kapásgóljára még volt válasza a vendégcsapatnak: Teofanisz Gekasz használta ki Tim Wiese kapus és a védelem ügyetlenkedését.

A három pont sorsa a 81. percben dőlt el, amikor is az addig a helyzetek kihagyásában „jeleskedő” Claudio Pizarro egy pattanás után a bal alsó sarokba helyezett. A mérkőzésen több nagy védést is bemutató Jaroslav Drobny csak beleérni tudott a labdába.

„Nagyon fontos győzelmet arattunk, amelynek erőt kell adnia a folytatáshoz. Nem tudsz mérkőzést nyerni csupán azzal, hogy futballozol, küzdeni is kell, és ezúttal keményen megharcoltunk a sikerért” – magyarázta a győztes gólt szerző Claudio Pizarro.

A Werder Bremen két döntetlent és zsinórban öt vereséget követően először nyert bajnoki mérkőzést, s jelenleg a hatodik helyet foglalja el a Bundesliga tabelláján.

A Hertha BSC ugyan az idén először nyelte le a vereség keserű piruláját, ezzel együtt vészesen közelít a másodosztály felé: a riválisainál egy meccsel többet játszva is hét pont a hátránya a biztos bennmaradást jelentő 15. helyen álló Freiburggal szemben.



Bundesliga, 21. forduló:


Werder Bremen-Hertha BSC 2-1 (0-0)


Gól: Marin (66.), Pizarro (81.), ill. Gekasz (68.)

Szombat:

1. FC Köln-Hamburger SV, 15:30
VfL Bochum-Bayer Leverkusen, 15:30
SC Freiburg-FC Schalke 04, 15:30
1899 Hoffenheim-Hannover 96, 15:30
VfL Wolfsburg-Bayern München, 15:30
1. FC Nürnberg-VfB Stuttgart, 18:30

Vasárnap:

FSV Mainz 05-Borussia Mönchengladbach, 15:30
Borussia Dortmund-Eintracht Frankfurt, 17:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik