Élet-Stílus

Magyar résztvevő az All Star-gálán

admin
admin

2010. 02. 04. 12:08

Az előző évhez hasonlóan Vajda Annát idén is beszavazták a szurkolók a női kosárlabda Euroliga All Star-gálájára, amelynek Gdynia ad otthont március 9-én.

A lengyel kikötővárosban az európaiak szállnak majd szembe a kontinensen kívüliek csapatával, a MiZo Pécs 2010 válogatott bedobója – aki jelenleg csuklósérüléssel küszködik – a “hazaiak” cseresorában kapott helyet.

“Tavaly is nagyon jó érzés volt közelebbről megismerkedni azokkal, akiket addig csak a pályán láttam – nyilatkozta a 25 éves bedobó. – Utána a nyári Európa-bajnokságon már barátokként köszöntöttük egymást. Részben ezért örülök az újabb lehetőségnek, no meg jól esik a szurkolók támogatása is. Ami a sérülésemet illeti, még fáj egy kicsit a csuklóm, de ha a ma délelőtti edzésen működik, akkor holnap mindenképpen szeretnék játszani a Krakkó ellen.”

A baranyaiak kedden 80-52-ra kikaptak a két sikerig tartó nyolcaddöntő lengyelországi nyitányán.

A gála nagyszünetében Anete Jekabsone-Zogota (Szpartak Moszkva), Agnieszka Bibrzycka (Jekatyerinburg), Catherine Joens (Rivas Ecopolis) és Penny Taylor (Fenerbahce) lép pályára a tripladobó versenyben.

all star-csapatok

EURÓPA
Kezdőötös: Becky Hammon (Valencia), Marta Fernandez (Kraków), Nevriye Yilmaz (Fenerbahce), Agnieszka Bibrzycka és Sandrine Gruda (Jekatyerinburg)

Cserék: Vajda Anna (MiZo Pécs 2010), Anete Jekabsone-Zogota (Szpartak Moszkva), Clara Bermejo Moreno (Rivas Ecopolis), Alba Torrens (Salamanca), Laura Macchi (Schio), Ivana Matovic (Gdynia), Emmeline Ndongue (Bourges)

Edzők: Isma Canto (Valencia), Jacek Winnicki (Gdynia)

EURÓPÁN KÍVÜLIEK
Kezdőötös: Diana Taurasi (Szpartak Moszkva), Penny Taylor (Fenerbahce), Candice Dupree (Kosice), Janell Burse (Kraków), Sophia Young (Galatasaray)

Cserék: Lindsay Whalen (Praha), Catherine Joens (Rivas Ecopolis), DeLisha Milton (Valencia), Angel McCoughtry (Kosice), Erin Phillips (Gdynia), Rebekka Brunson (Taranto), Taj McWilliams (Brno)

Edzők: Pokey Chatman (Szpartak Moszkva), Dariusz Maciejewski (Gorzów)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.