Élet-Stílus

Fekete szerda az Euroligában

A lehető legrosszabban alakult az európai kupákban érdekelt magyar férfi vízilabdacsapatok szerdája: mindhárom Euroliga-szereplőnek - a Vasas, a Honvéd és az Eger - alig maradt esélye, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. A Ferencváros LEN Kupában búcsúzott

A legméretesebb kudarc a Domino Honvédé, amely 8 góllal maradt alul Budvában, s a montenegrói együttes, amely eddig sereghajtó volt, éppen a magyar csapat kétszeri legyőzésével lépett elő másodikká, egyszersmind továbbjutó-jelöltté, miközben Vad Lajos legénységének már csak elvi, semmint gyakorlati esélye maradt a negyeddöntős tagságra.

Ez a helyzet a Vasassal is. A honi bajnoki címvédő egy győzelem után (itthon a Jug Dubrovnikot a főtáblás csoportkörök nyitányán legyűrte) sorozatban háromszor kikapott: a második játéknapon a négyes leggyengébbjének ítélt görög Panioniosz vendégeként, majd előbb Budapesten, szerda este pedig Kotorban a legutóbb Euroliga-győztes Primoractól. Nem jelenthet vigaszt Földi Lászlónak és alakulatának, hogy éppen két honfitárs hathatós közreműködése okozta a vesztüket: a kotoriakat erősítő Kiss Gergely és Steinmetz Ádám mindkét meccsen oroszlánrészt vállalt jelenlegi csapatuk sikeréből. Akár jellemzőnek is nevezhető, hogy a szerdai összecsapáson Steinmetz, a volt Vasas-center elleni szabálytalanságért megítélt büntetőből dobta az utolsó gólt a háromszor is eredményes Kiss, a háromszoros olimpiai bajnok balkezes bombázó, ezzel alakítva ki a 9-7-es montenegrói győzelmet, amivel a gárda már most bebiztosította továbbjutását.

A Vasas sorsa innentől nem (csupán) a saját kezében van, s ha számára szerencsésen alakul is a folytatás: jelesül a Primorac megveri a következő, 5. fordulóban a Jugot, a piros-kékekre még mindig az a haditett vár, hogy – már persze amennyiben a február 13-i programban legyűrik idehaza a Panionioszt – az utolsó körben a horvát csapat otthonában is győzzenek a második hely, ennél fogva a továbbjutás elérése végett. Sovány esély, amely azonnal el is illan, ha a Jug a hónap közepén nyerni tud Kotorban.

Madarasék nagyon elverték idegenben az Egert (MTI)

Madarasék nagyon elverték idegenben az Egert (MTI)

Az Eger – a 16-os El-főtábla harmadik magyar résztvevője – az itáliai 8-8-as, egyértelműen bravúros döntetlen után idehaza, a Bitskey uszodában már nem tudott hasonló szenzációval szolgálni a pólós világválogatottként is okkal emlegetett olasz Pro Reccóval szemben. A nemzetközi sztáralakulat, soraiban a három magyar klasszis játékossal, az összesen nyolc ötkarikás aranyat birtokló Benedek Tibor, Kásás Tamás, Madaras Norbert trióval, a hevesi fővárosban adott leckét, alaposan megtorolva az itáliai fricskát az Egeren, 11-7-tel intézve el Biros Péteréket. Mondhatni, a papírformának megfelelő eredmény született, tehát meglepetés nem történt, csak éppen Gerendás György együttesének most már alighanem mindkét orosz csoporttársat, a Csehovot – idegenben – és a Kazanyt is meg kell vernie az áhított továbblépés érdekében.

Az FTC is olasz akadályon bukott el, de a zöldek véglegesen, mivel a LEN Kupában a negyeddöntős szakasz már egyenes kieséses rendszerben zajlott. Noha igen kellemes meglepetésre idehaza 8-7-re nyert Godova Gábor legénysége, és szerda este az itáliai visszavágón is ragyogóan helytállt, hiszen csupán két góllal kapott ki, összesítésben egyetlen találattal – 17-16-ra – a Savona bizonyult jobbnak, s masírozott tovább, míg a Fradi kiszorult a legjobb négy közül.

Az európai szövetség nevét viselő kupasorozatban amúgy már az elődöntős párosítást is elvégezték: a LEN honapja szerint az egyik párban a két olasz továbbjutó, a Savona és a Brescia vív meg a fináléért, míg a másikban a német Spandau 04 küzd az egyetlen magyar “érdekeltséggel”, azaz a kétszeres olimpai bajnok Varga Tamást is foglalkoztató montenegrói Cattaróval.

szerdai kupaeredmények

EUROLIGA, 4. FORDULÓ
B csoport:
Primorac Kotor (montenegrói) – TEVA-VasasPlaket 9-7

Állás: 1. Kotor 10 pont, 2. Jug 7, 3. Vasas 3, Panioniosz 3

C csoport:
Budva (montenegrói) – Domino Honvéd 14-6

Állás: 1. Partizan 12, 2. Budva 6, Olympiakosz 3, 4. Honvéd 3

D csoport:
ZF-Eger – Pro Recco (olasz) 7-11

Állás: 1. Pro Recco 10, 2. Kazany 6, 3. Eger 4, Shturm 3

LEN KUPA, NEGYEDDÖNTŐ:
RN Savona (olasz) – FTC-Fisher Klíma 10-8
Továbbjutott: a Savona, 17-16-os összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik