Élet-Stílus

Ronaldinho bulival készült a derbire?

Olaszországi sajtóértesülések szerint a Milan brazilja a kőkemény felkészülés helyett partizással mulatta az időt az Inter elleni derbit megelőző héten; csak szombaton csatlakozott a társakhoz.

Az utóbbi időben feltámadni látszó Milan csúnyán elbukta az Inter elleni városi rangadót, a vörös-feketék még emberelőnyben sem tudtak mit kezdeni a rivális szervezett játékával. A tanácstalanság terén Ronaldinho járt az élen, a brazil büntetőt is rontott – igaz, akkor már elúszott a mérkőzés.

Az Il Corriere Della Sera szerint a dél-amerikai nem véletlenül volt fásult, ugyanis – épp javuló teljesítményét megünnepelendő – a lombard város egyik luxusszállodájában egy háromnapos partin látta vendégül cimboráit.

A vidám dorbézolás mintegy 75 ezer eurójába – a napilap számításai szerint egy hobbiterepjáró árába – került a brazilnak, aki csupán szombaton, egy nappal a mérkőzés előtt, tért vissza Milanellóba.

Az edzéseket elhanyagoló játékos így értelemszerűen nem tudta felvenni a versenyt a Mourinho-legénység „gladiátoraival”. Az újság híreit sem a játékos, sem edzője nem kommentálta, igaz, a klub részéről – egyelőre – nem érkezett cáfolat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik